Élesedik a rabszolgatörvény

A magyar kis-, és középvállalkozásoknál.

Az utóbbi hetekben jelzések érkeztek az érdekvédőkhöz, hogy az ősz eleje óta egyre több, nem kizárólag autóipari cégnél kérdezik, vállalnák-e a dolgozók a 400 óra túlórát. Van, ahol már meg is kötötték a megállapodást. Ezt a fajta túlmunkát alkalmazni akarók mind magyar kis- és középvállalkozások - írja a napi.hu.

Január óta alapesetben évi 250 óra túlmunkát lehet elrendelni - kollektív szerződés alapján ez felmehet 300 órára - és további 150 (illetve 100) órányi túlórát "önként", egyéni megállapodásokkal vállalhatnak a dolgozók. Az autó- és az elektronikai iparban is számos munkáltató még abban állapodott meg a szakszervezetekkel, hogy nem íratnak alá 400 óra túlmunkát a dolgozókkal.

Kifulladásig
startlap.hu

Az év elején a Vasas-szakszervezet még azzal számolt, hogy a többi cégnél a rabszolgatörvény élesedése őszre várható, addigra ugyanis kimerülnek a 250 vagy 300 órás túlórakeretek. Később úgy tűnt, idén talán nem is kell ezzel foglalkozni, mert az autó-, illetve a feldolgozóipar lassulni kezdett. Csakhogy most kevesebb a dolgozó, mint amennyit a termelés igényelne, ezért őket hajtanák jobban.

A nagy autógyártóknál a szakszervezet még nem tapasztalt ilyen törekvést, de az alvállalkozóik körében már igen. Ahol jelen van a Vasas, ott a szervezetek mintegy 10 százaléka jelezte eddig, hogy tapasztaltak már nyomást a munkáltató részéről. Ez valamivel több mint húsz céget, tehát nagyjából 12-15 ezer alkalmazottat jelent.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság