Túlterheltek a német kikötők, veszélyben lehet a karácsonyi szezon

Az észak-német kikötőkre zúduló hatalmas mennyiségű áru miatt komoly fennakadások vannak, aminek Európa-szerte érezni a hatását, és a karácsonyi szezont is veszélyezteti.

A napi.hu német Handelsblatt gazdasági napilapra hivatkozva azt írja: az, hogy Hamburgban, Rotterdamban és Antwerpenben is ott ragadtak a konténerek, üres polcokhoz és emelkedő árakhoz vezethet.

„A probléma olyan komoly, hogy az északi-tengeri kikötők és a szárazföld közötti szállítási gondok már a karácsonyi szezont is veszélyeztetik, amelynek elvileg meg kellene mentenie az amúgy is nehéz helyzetben lévő kiskereskedelmi szektort.”

Mint írják, a mostani gondok visszavezethetők a Szuezi-csatornába beszorult konténerszállítóra, valamint a kínai lezárásokra is, mert a hajózási útvonalak ismételt megnyitásával az európai kikötőkre hatalmas mennyiségű áru zúdult, amit nem tudtak feldolgozni. A helyzetet tovább nehezíti, hogy folyami teherhajókból, kamionokból és tehervonatokból is hiány van.

A teherfuvarozást Németországban a britekhez hasonlóan sújtja a sofőrhiány: a Handelsblatt becslései szerint mintegy 60 ezer főre lenne még szükség a volánok mögött.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek