Hatalmas tűz a Hortobágyon, helikoptereket is bevetettek

Több száz hektár égett le, ezer hektárnyi terület van még veszélyben.

Több száz hektáron ég a Hortobágyi Nemzeti Park Nagyiván település közelében. A csütörtökön délelőtt keletkezett tűz oltásán egész éjjel dolgoztak a tűzoltók, pénteken kora reggel két honvédségi helikopter is érkezik a helyszínre, hogy bekapcsolódjon az oltásba – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője pénteken hajnalban az MTI-vel.

Honvédségi helikopterrel oltják a lángokat 2017. augusztus 4-én a Hortobágyon, Nagyiván térségében
Czeglédi Zsolt / MTI

Mukics Dániel elmondta, hogy az aljnövényzet kapott lángra csütörtökön délelőtt, azóta mintegy 600 hektárnyi növényzet már leégett a nádas, füves területen, és összesen több mint ezer hektár van veszélyben. Lakott területet azonban nem veszélyeztet a tűz.

A tűz oltását nehezíti, hogy a terület egy része mocsaras, lápos, egyes részeket egyáltalán nem lehet megközelíteni. Ezért pénteken kora reggel két honvédségi helikopter is bekapcsolódik a tűzoltásba. Ezek egyenként 3 ezer liter víz szállítására alkalmasak, és felülről végzik majd az oltást.

A tűz oltásában 9 járművel mintegy 40 tűzoltó vesz részt Tiszafüredről, Karcagról, Püspökladányból, Mezőkövesdről, Hajdúszoboszlóról és Debrecenből. A tűzoltók folyamatos kapcsolatban vannak a nemzeti park igazgatóságával, a mezőőri szolgálattal és a honvédséggel – mondta a helyettes szóvivő.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló