Újabb felvételek a budapesti robbantóról, amiken látszik, hogyan váltott ruházatot

A szeptember végén történt, szándékos körúti robbantás tetteséről korábban már tettek közzé videót, amin épp boltban bevásárol, és most újabb képsorokat szellőztettek meg a nyomozók (a vélhetően rengeteg másik közül, hiszen a környék tele van kamerákkal).

Ezen a robbantó horgászsapka helyett már egy, feltehetően a Decathlonban vásárolt baseballsapkában van, a sötétkék kapucnis felsőre egy piros színű széldzsekit húzott.

Arra kérik a lakosságot, hogy aki a felvételen látható férfit felismeri, személyével, tartózkodási helyével, vagy a most bemutatott ruházatával kapcsolatban bármilyen információval rendelkezik, tegyen bejelentést a nap 24 órájában ingyenesen hívható 06/80-620-107 számon, vagy a „Telefontanú” 06/80-555-111 zöld számán. A bejelentést megtehetik a 107, 112 központi segélyhívók valamelyikén, illetve személyesen bármelyik rendőri szervnél.

"Az országos rendőrfőkapitány a nyomravezetőnek nettó 10 millió forint díjat tűzött ki. A bejelentő személyét bizalmasan kezeljük" - írják.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Újabb videót tett közzé a Teréz körúti robbantóról a rendőrség

Mackós, rossz tartású, és még bevásárolni is elment.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló