Újabb nagy félgyűrű épülne Budapest körül, összekötve az M1-est és az M8-ast

A kormány már döntött a fejlesztésről.

Megvalósíthatósági tanulmány készül az M1-es autópályából Komáromnál leágazó 13-as és 81-es, továbbá a Székesfehérvártól délre induló 63-as főút kétszer két sávosra alakítására a meglévő nyomvonalakon, így létrejönne egy településeket elkerülő gyorsforgalmi összeköttetés az M1-es és a szintén előkészítés alatt álló M8-as autópálya között – írja a Magyar Nemzet minisztériumi forrásokra hivatkozva.

A fejlesztés egyik legfontosabb célja az lenne, hogy az országon keresztülmenő tranzitforgalom elkerülje a fővárost, egyben tehermentesítené az agglomerációs utakat.

Az új, óriás félgyűrű az M0-ást is tehermentesítené
MTI

A tranzitforgalom elvezetésére megfelelne egy olyan gyorsforgalmi átkötés, amely az M1-en haladó kamionokat Komárom térségéből kiindulva Székesfehérvár mellett továbbhaladva a jelenleg tervezés alatt álló M8-ig vinné. Az M8-as keleti szakasza az M7-esből válik ki Enyingnél, és az M6-ost érintve Dunaújvárosig, majd a már korábban megépült autópályahídon át Kecskemétig vezet. Ott kapcsolódik az M5-öshöz, illetve a már épülő M44-eshez, amely Békéscsabára, majd Gyulára, illetve a magyar–román határra vezet.

A megvalósíthatóságát segíti, hogy a 13-as út az M1-es és Kisbér, valamint a 81-es út Kisbér és Székesfehérvár közötti szakaszai jelenleg is településeket elkerülő nyomvonalon haladnak. Székesfehérvárnál új csomópont segítségével kell átvezetni a forgalmat az M7-es felett, majd a 63-as úton a leendő M8-as csomópontig. Mindez viszonylag kisebb költségből és gyorsabban megvalósítható, így utolérhetik az M8-as beruházását, amely új nyomvonalon halad.

Ugyanakkor ha a nemzetközi tranzit nem terheli majd a Budapest környéki utakat, nem lesz szükséges vagy csak később válik elkerülhetetlenné az M1-es sávbővítése, amelyről néhány nappal ezelőtt írt lapunk Fogadkoznak, és gyógyulgatnak a játékosok 2001. May 10. 01:58 .

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hasznos