Újabb “pecsétes papír” arról, hogy Magyarország az EU egyik legszegényebbje

Románia már masszívan előttünk jár.

Csütörtökön jelent meg az Eurostat legújabb adatsora az Európai Unió országainak „tényleges egyéni fogyasztásáról” (AIC).

Ezt a mérőszámot a háztartások anyagi jólétének mérőszámaként használják, az egy főre jutó GDP, a fogyasztás és a vásárlóerő alapján számolják ki.

Azt már megszoktuk, hogy hatalmas különbségek vannak az országok között, azt viszont nehezebb megemészteni, hogy Magyarország csak nem mozdul az ilyen listák aljáról, és egyre többször előzi meg Románia.

Kattintson a képre a nagyításhoz!
Eurostat

2022-ben – a korábbi évekhez hasonlóan - az EU-ban Luxemburgban volt a legmagasabb az egy főre jutó AIC-szint (38%-kal az uniós átlag felett), majd Ausztria és Németország (18%), Hollandia (16%) és Belgium (15%-kal) következik.

2022-ben kilenc uniós országban volt az egy főre jutó AIC az uniós átlag felett.

A legalacsonyabb egy főre jutó AIC-szintet Bulgáriában (-31%) és Magyarországon (- 29%) mérték.

Ahogy a térképen is látszik, Románia a maga 86 százalékával már számos más közép-európai államot megelőz.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság