Újabb részletek arról, hogy hogyan kapják vissza a gyermekes szülők az SZJA-t

November közepén majd figyelni kell a NAV-ra.

Jövő februárban minden dolgozó gyermekes szülő visszakapja az idén befizetett személyi jövedelemadóját az átlagbér adószintjéig - közölte a kormányszóvivő pénteken a Facebook-oldalán.

Szentkirályi Alexandra hangsúlyozta: az intézkedés 1 millió 900 ezer szülőt érint, és összesen több mint 600 milliárd forint támogatást jelent.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) internetes oldalán már elérhető az úgynevezett VISSZADO nyilatkozat az adó visszatérítéshez. A nyilatkozat elérhető a NAV ügyfélszolgálatain, de honlapjukról is le lehet tölteni és ki lehet nyomtani, majd be lehet nyújtani személyesen, postai úton vagy online is 2021. december 31-ig.
Majd november közepén kell figyelni
Pexels.com
Kiemelte, hogy az adóvisszatérítés automatikus.

Azoknak viszont, akiknek adatai nincsenek meg teljes körűen a NAV-nál, most nyilatkozniuk kell.

  • Annak például, aki családi pótlékra jogosult, de azt nem ő kapja; a magzat után jogosult várandós nő, vagy vele közös háztartásban élő házastársa;
  • aki rokkantsági járadékban részesül, és év közben ő vagy a vele közös háztartásban élő hozzátartozója érvényesíti a családi kedvezményt;
  • a kisadózóként bejelentett magánszemély, és nem kap családi pótlékot;
  • továbbá annak, aki máshova kéri az adó-visszatérítés kiutalását, mint ahová a családi pótlékot kapja
  • - sorolta a kormányszóvivő.

    Videójában Szentkirályi Alexandra ismertette azt is, hogy az érintettek miként nyilatkozhatnak a NAV-nál. Mint bemutatta, a NAV honlapján az szja-visszatérítés rovatban - ügyfélkapus azonosítással - a Nyilatkozat gombra kell kattintani.

    A nyilatkozat kitöltéséhez az Új nyomtatvány vagy bejelentés gombra, majd az Adó-visszatérítés csempére kell kattintani.

    November közepétől a NAV előre kitölti az utalási adatokat is, ha azok a családi pótlék adatokból rendelkezésre állnak. Ezeket az adatokat ellenőrizni kell, szükség esetén pótolni vagy javítani kell - hívta fel a figyelmet a kormányszóvivő.

    Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

    A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
    A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Hasznos