Kapás van! - Az újperinti horgásztavak

Aki a pecabotos kikapcsolódáshoz a Csónakázótónál kevésbé forgalmas helyet keres, és messze sem akar utazni, annak ideális megoldás a város határában található négy tó.

Még javában tartott a kánikula, amikor kilátogattunk Újperintre, hogy megnézzük a falu mellett, a BPW üzemcsarnokai mögött húzódó horgászparadicsomot. A kavicsbányászat eredményeképpen kialakult tavakat autóval legcélszerűbb a 86-os út - Külső Pozsonyi utca - Erkel Ferenc utca irányból megközelíteni. A tavakhoz vezető földútra való lefordulást az utóbbin tábla jelzi. Aki esetleg kerékpárral vagy gyalogosan érkezne, annak kínálkozik egy másik lehetőség is: a bolttal majdnem szemben nyíló, zsákutcának jelzett Zalai Tóth János utcán és utána egy kisebb réten történő áthaladással.

Újperinti Horgásztavak
Nagy ho-ho-horgász helyekért kattintson!
VB

A bottal, csalival és hálóval érkező horgászok több vízfelület között válogathatnak. A gyárcsarnokok mögötti, legészakibb fekvésű egyes (galériánk elején erről láthat képeket) a Vas Megyei Horgászszövetség kezelésében van. A középső két tó, a kettes és a hármas magánkezelésben várja a halakra vagy csak kikapcsolódásra váró látogatókat. Ez a legkiépítettebb, gondosan körbekerített, parkolóval és pihenőkkel is rendelkező terület a Pontytanya Horgászcentrum (galériánk második felében). Másik magántulajdonosa van a négyes számú tónak, amin nem lehet horgászni. Régebben ezt sokan fürdőzésre használták.

Otthonos és családias

Az egész évben üzemelő tavon a téli időszakban lékhorgászatra, az olvadástól fagyásig terjedő főszezonban (tehát nagyjából márciustól október végéig) pedig számtalan halfajtára, a tóban őshonos pontyra, amurra, süllőre, valamint kárászra, dévér- és vörösszárnyú keszegre, bodorkára és compóra lehet nem hiába várni - nyáron afrikai harcsát is telepítenek. Ősszel ragadozó halak (csuka, süllő) várják a horgászat szerelmeseit. Ott jártunkkor egyértelműen családias és otthonos körülményeket láttunk. Az idejárók többsége jól ismeri egymást (legtöbbjük a partner Spartacus Horgász Egyesületnek is tagja), sok a fiatal és hölgyekkel, lányokkal is találkoztunk szép számban.

Horgászparadicsom a város szélén
VB

A tilalmi idő az országos horgászrend szerint alakul itt is. A méretkorlátozásnak felső határa van náluk: a nagyméretű anyahalakat kifogás és fényképezés után vissza kell helyezni a vízbe. Így számos kapitális öreg hal úszkál a vízben a csalira várva. Telefonos bejelentkezéssel még éjszakai horgászélményeket is lehet szerezni.

Akik csak családtagot vagy megszállott barátot kísérnek el, azok sem fognak unatkozni, hiszen a tó körüli zöldterületen lehet bográcsozni, szalonnát sütni és piknikezni. Sőt, az üzemeltetők baráti vagy céges rendezvények lebonyolításában is partnerek. Akit a további részletek (árak, nyitva tartás) érdekelnek, látogasson el jól karban tartott, áttekinthető honlapjukra. Galériájukban a horgászsikerek fotódokumentumait is végignézheti. Hátha így támad kedve, hogy némi víz melletti ücsörgés után ő is elmondhassa majd: Ekkor halat fogtam!

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Életmód