Csütörtök éjjel kérték a mentők segítségét egy Békés megyei pékség dolgozói, ahol eszméletlenül esett össze egy 50 éves férfi.
A férfi állapota azonban rövid idő alatt rosszabbra fordult és leállt a légzése. Az utasítások alapján, a helyszínen levők a mentésirányító utasításai alapján azonnal megkezdték az újraélesztést, amit a perceken belül érkező mentők emelt szinten folytattak.
A beteg életéért vívott küzdelem csaknem egy órán keresztül zajlott a közel 50 fokos pékségben, míg végül az időben megkezdett mellkasi nyomások eredményre vezettek. A férfit stabil állapotban szállíthatták kórházba.
(Címlapképünk csak illusztráció.)
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!