"Különleges és rég várt pillanat ez. Szeretném megköszönni mindenkinek, aki lehetővé tette mindezt. Úgy éreztem, hogy sokáig nem voltam fontos a szülőhazámnak" - mondta Rapport Richárd a 24.hu beszámolója szerint ma azon a sajtótájékoztatón, melyet a Honvédelmi Minisztérium Sportért Felelős Államtitkársága és a Magyar Sakkszövetség tartott. És ahol arról volt szó többek között, hogy Rapport a budapesti sakkolimpián a magyar válogatottat erősíti majd.
És ahogy - mint itt szintén kiderült - Lékó Péter is, aki úgy fogalmazott, hogy "az államtitkár úrnak azt mondtam, csak akkor tudom elképzelni a visszatérést, ha Ricsi is magyar színekben versenyez. 2019-ben sakkoztam utoljára komoly tornán, pont Ricsivel egy olasz csapatban, a Padovában. Ha úgy tetszik öt éve készülök. Azon leszek, hogy a legjobbat kihozzam magamból. Természetesen Ricsi lesz az 1-es én a 2-es táblán, ez nem kérdés".
Dr. Polyánszky Zoltán szövetségi elnök elmondta, hogy Rapport és Lékó 2014-ben, vagyis tíz éve voltak együtt utoljára magyar válogatottak. Rapport és Lékó csatasorba állításával Magyarország mindenképpen erősödött.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!