Vádat emeltek Donald Trump volt amerikai elnök ellen, amiért minősített iratokat tárolt otthonában. Ezt maga a politikus jelentette be csütörtökön a Truth Social nevű, általa indított felületen.
A volt amerikai elnök közölte, a kormányzat értesítette ügyvédeit, hogy megtörtént a vádemelés. Tudatta: június 13-ára idézték be Miami szövetségi bíróságára.
A vád szerint Trump számos hivatali iratot, köztük titkos és szigorúan titkos minősítésű dokumentumokat vitt haza floridai birtokára, ám ezeket a későbbiekben nem szolgáltatta vissza a hatóságoknak. Sőt, az iratok megszerzésében az FBI-t is hátráltatta, így a papírok csak a tavaly nyári házkutatáson kerültek a hatóságokhoz.
A 2024-ben az elnökségért újrainduló üzletember saját oldalán közölte, ártatlan. Azt pedig nem érti, miért nem indul hasonló nyomozás Joe Biden elnök ellen is, hiszen korábbi irodáiban és ingatlanjaiban 1850 doboznyi iratot találtak a hatóságok.
Ahogy arról korábban már beszámoltunk
Vádat emelnek Trump ellen, előtte letartóztatták 2023. April 04. 20:41 , Donald Trump ellen április elején már vádat emeltek New Yorkban egy másik ügyben hallgatási pénzek kifizetése és üzleti adatok meghamisítása miatt. Ezzel egyébként egy szürreális pillanatot írt be az Egyesült Államok történelmébe, hiszen ő az első volt elnök, aki ellen vádat emeltek.