Szöllősi György, Orbán Viktor kedvenc újságírója, a Nemzeti Sport főszerkesztője, a Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöke, a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia volt kommunikációs igazgatója kapta a feladatot, hogy dolgozza ki, miként lehetne kamarába terelni a médiában dolgozókat - írta a hétvégén a Népszava.
A tervezetet úgy próbálják előadni, hogy annak szakmai okai vannak, és az újságírók érdekvédelmét szolgálja. Bárcsak erről lenne szó, de a terv alapján tisztán látszik, hogy a még független, nem kormánypárti sajtó befenyítése, ellenállás esetén az eltiprása a cél.
Jelenleg itt tart a tervezet:
minden újságíró szeretne majd taggá válni
.
a szakma megosztottsága és kiszolgáltatottsága miatt
olyan törvényjavaslatokat kezdeményeznének, amelyek javítanák az újságírók helyzetét.
az olvasó tudná, hogy milyen lappal van dolga
.Tehát a kiadókat arra kényszerítik, hogy belépjenek a kamarába, ehhez ösztönzőnek adókedvezményt vagy különadót használnának. De nem csak ösztönöznének, büntetni is készek a kimaradókat. Aki egyszer csatlakozott, az onnantól kezdve csak kamarai tagot alkalmazhat, vállalnia kell egy kereseti minimumot, és el kell utasítania a vállalkozói szerződések mögé bújtatott munkaviszonyokat.
Pedig a sajtó az állampolgárokat képviseli
A tervezet leginkább fenyegető része azonban az a lehetőség, amelyet a kormány és az állami szervezetek előtt megnyit. Ugyanis előírhatják, hogy csak a kamara tagjainak lehet hozzáférésük az állami, önkormányzati információknak. Az illetékesek visszadobhatják az újságírói kérdéseket, megtagadhatják az akkreditációt, elzárhatják a közérdekű adatokat. Aki beáll a sorba, az továbbra is bejut a rendezvényekre, lesz megszólalója, fotója, videója, aki viszont nem kér a kamara ellenőrzéséből, szabályaiból, etikai kérdésekben ítélkező törvényszékétől, marad a kapun kívül.
Egyébként ennek már most is vannak jelei, soha nem volt ilyen nehéz információhoz jutni az állami, önkormányzati szervezetektől, és gyakran az is előfordul, hogy csak a
baráti
sajtót hívják meg eseményekre, sajtótájékoztatókra. Mint nemrég, amikor az egyik legszürreálisabb sajtótájékoztatót
Kedden megtartotta minden idők legfurcsább "sajtótájékoztatóját" a Hende-Puskás-Kecskés városvezetői trió 2018. January 27. 07:33 tartották Szombathelyen a városvezetők. Ahol egyébként szinte mindent letarolt A fideszes médiahenger szinte az egész szombathelyi sajtópiacot letaposta 2017. September 03. 17:40 már a Fidesz médiagépezete.
Pedig a sajtó az állampolgárokat képviseli, az a feladata, hogy eljuttassa, közvetítse az információkat. ha ebben korlátozzák, akkor az állampolgárok csak a kormánypárti sajtó alapján tájékozódhatnak, és a valóság helyett egy alternatív, a hatalom érdekeinek megfelelő világban élnek.
Így lehet kicsinálni a független sajtót
A válasz.hu írt egy teljesen életszerű helyzetről, ami bekövetkezhet, ha megvalósul a kormány szándéka:Valamelyik nem kormánypárti médiában oknyomozó cikksorozat jelenik meg Rogán Antal viselt dolgairól. Rogán Antal sajtótájékoztatót tart (kamaratagoknak), ahol bejelenti, hogy a cikk miatt a Nemzeti Újságíró Kamara etikai bizottságához fordul. És láss csodát, az etikai bizottság megállapítja, hogy szerintük az újságíró itt meg ott vétett az etikai kódex ellen, ezért kizárják a kamarából.
Amivel a kiadója azonnal elveszíti az országos média besorolást, hiszen az csak annak jár, aki kizárólag kamarai tagokat alkalmaz. A következményeket lásd fent, így a kiadó dönthet, hogy vagy kirúgja a már nem kamaratag újságíróját, vagy kizárja magát a közélet jelentős részéből, miközben a plusz anyagi terhek miatt csődbe is megy.
Az újságírói szakmai szervezetek persze tiltakoznak, de kérdés, hogy ez mire lenne elég, hiszen a mára a sajtó nagy része kormányközeli kézbe került, és ők biztosan nem állnak ki az elképzelés ellen.Nem az újságírókat, hanem a kormánymédiát kellene szabályozni
- reagált a MÚOSZTudomásunk van róla, hogy a jobboldaliként elkönyvelt újságírószervezetekkel már folytattak előzetes informális konzultációkat a kormány sajtókamara-terveiről, a messze legnagyobb taglétszámú érdekképviseletet, a Magyar Újságírók Országos szövetségét (MÚOSZ) azonban ezúttal még nem keresték meg - mondta a Népszavának Hargitai Miklós, a szervezet elnöke (civilben a Népszava szerkesztője).
Pedig határozott véleményünk van a kérdésről: amennyiben a kormányoldal tenni szeretne valamit a magyar sajtó törvényes működéséért, akkor hagyjon fel a médiatörvény, illetve az alaptörvény sajtószabadságra vonatkozó szakaszainak szisztematikus megsértésével.
A háromezer magyar újságírót tömörítő MÚOSZ hónapok óta hangoztatja: szükségesnek tartjuk, hogy a kormány mielőbb tárgyalóasztalhoz üljön a sajtószakmai szervezetekkel, a tárgyalások elsődleges témájául azonban a működésképtelen egypárti médiaszabályozás gyökeres átalakítását, a törvényes feladatának ellátására - többek között a véleménymonopóliumok és a túlzott piaci koncentrációk kialakulásának megakadályozására, az államilag vezérelt álhírgyártás felszámolására - képtelen médiahatóság alkalmatlan vezetésének eltávolítását, az újságírók politikai kiszolgáltatottságának csökkentését javasoljuk.
Tárgyalnunk kell a tudósítók törvényes jogalap nélküli parlamenti kitiltásának haladéktalan visszavonásáról, a miniszterelnök és a miniszterek tarthatatlan nyilatkozati gyakorlatának megváltoztatásáról, az állami intézményekben bevezetett nyilvánosságkontroll eltörléséről is.
Ehhez nem kényszertagságon alapuló, kormányzati kézivezérléssel működtetett sajtókamarára van szükség, hanem arra, hogy az Orbán-kormány és a kormányközeli média hajlandó legyen tiszteletben tartani a magyar alkotmányt, a hazai és az európai sajtójog előírásait, tudomásul véve, hogy a közhatalmat gyakorló politikusok beszámolással tartoznak az állampolgároknak illetve a teljes sajtó képviselőinek.
Ahhoz, hogy a munkaadókat tisztességes foglalkoztatói magatartásra bírják, az újságíróknak pedig az újságírói hivatás értékét kifejező juttatásokat biztosítsanak, szintén nem újságíró-kamara kell, hanem a munkaügyi jogszabályok reformja és betartatása a kormány részéről.
Itt szeretnénk felhívni a kormány figyelmét a hatályos médiatörvény egyik előírására:
Magyarországon a médiaszolgáltatások szabadon nyújthatók, a sajtótermékek szabadon közzétehetők, az információk és a vélemények a tömegkommunikációs eszközök útján szabadon továbbíthatók, a nyilvános vételre szánt magyarországi és külföldi médiaszolgáltatások szabadon elérhetők.
Bármilyen új, a fenti alapelv érvényesülését szűkítő szabályozás bevezetéséhez sarkalatos törvényt kell módosítani, amihez a kormányoldalnak jelenleg nincs kellő parlamenti súlya. Ezúton is kérjük a sajtószabadságot fontosnak érző pártokat, ne legyenek partnerek semmilyen, a sajtószabadságot tovább korlátozó törvénymódosítás elfogadásában.
Lőrincz Tamás
a MÚOSZ elnöke