Ilyen volt a Keleti pályaudvari segélypont utolsó napja

Fotókon mutatjuk a történelmi pillanatokat, hogy milyen jól működtek együtt az állami és civil szervezetek.

Egy emberként mozdultak meg a magyar civil és segélyszervezetek, valamint temérdek magánember is, amikor az ukrajnai háború elől menekülőkön kellett segíteni.

Utolsó nap a Keleti pályaudvaron
Még több képért kattints!
Olvasó/Havasi Pál

Ki adományokkal, ki tolmácsolással, ki útbaigazítással próbált könnyíteni a nehéz helyzeten, de egy a lényeg, a pályaudvarok tömve voltak, így a kormány kitalálta, hogy inkább kijelölnek egy tranzitvárót a Keleti pályaudvar melletti BOK „B” csarnokban.

Utolsó nap a Keleti pályaudvaron
Olvasó/Havasi Pál

A tranzitvárót a Fővárosi Védelmi Bizottság, azaz a katasztrófavédelem budapesti kirendeltsége alakította ki és az ígéret szerint itt minden szükséges szolgáltatást megkaphatnak a menekültek.

Utolsó nap a Keleti pályaudvaron
Olvasó/Havasi Pál

Így már nem volt létjogosultságuk a pályaudvari segítőpontoknak, ezért a kormány döntött arról is, hogy a összes civilnek és önkéntesnek el kellett hagynia a pályaudvarokat vasárnap éjfélig.

Utolsó nap a Keleti pályaudvaron
Olvasó/Havasi Pál

Olvasónk, Havasi Pál pedig éppen Budapesten volt és készített is néhány fotót a Keleti pályaudvari segélypont utolsó napjáról, illetve a záhonyi segélypontokról is, hogy láthassuk, hogyan teljesítenek szolgálatot a segélyszervezetek.

Utolsó nap a Keleti pályaudvaron
Olvasó/Havasi Pál

Mint írja, több okból is hasznos és tanulságos képsorozata. Ezek ugyanis történelmi pillanatok, hogy milyen jól tudnak együttműködni az állami és civil szervezetek.

Utolsó nap a Keleti pályaudvaron
Olvasó/Havasi Pál

„A valóság jelenik meg a néző előtt. A valóság egy olyan szelete, amit jelenleg Magyarországon csak nagyon kevesen láthattak meg. A híradásokat illusztráló sablonok helyett igyekeztem bemutatni egy nagyon mély és emberarcú világot” – tette hozzá.

Utolsó nap a Keleti pályaudvaron
Még több képért kattints!
Olvasó/Havasi Pál

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet