Mert vannak zenekarok, amelyeknek a búcsúja nem egyszerűen egy koncerttel kevesebbet jelent a városban. Inkább egy sajátos hangulat, egy közösségi élmény és egy nehezen pótolható darab eltűnését. A szombathelyi Kugler október 10-i, szombat esti koncertje ilyen alkalom volt: a Végállomás Klubban még egyszer összegyűlt minden, amiért érdemes volt szeretni ezt a zenekart.
A ska és a reggae ritmusai ezúttal is mozgásba hozták a közönséget. A Kugler zenéjében mindig megvolt az a különleges képesség, hogy ne csak a műfaj rajongóit szólítsa meg. A zenekar a klubok mellett szabadtéri, ingyenes városi rendezvényeken is képes volt megtáncoltatni az arra járókat, még azokat is, akik talán eredetileg nem is koncertre érkeztek.
Szombat este sem kellett sok biztatás a közönségnek. A koncert végére világossá vált, hogy a Kugler nem pusztán zenélt a színpadon, hanem egy közös élményt adott azoknak, akik eljöttek elbúcsúzni tőle. Aki pedig azt gondolta, hogy egy búcsúkoncerten illik visszafogottan álldogálni, annak alighanem újra kellett gondolnia a dolgot. A zenekar dalaira még a harmincas éveik végén járók is úgy tomboltak, mintha másnap nem kellene felkelniük.
A búcsú a zenekar legelhivatottabb rajongóit, az Ultras Kugler tagjait is mélyen megérintette. Meghatódva engedték útjára a zenészeket, bár a feloszlás tényével egyelőre aligha sikerült megbarátkozniuk. Mintha a Kugler történetének vége egyszerűen nem illeszkedne a valóság szövetébe. Talán mert vannak zenekarok, amelyektől nem lehet csak úgy elbúcsúzni. A dalok véget érnek, a hangszerek elhallgatnak, de a közösség még ott marad a színpad előtt, könnyes szemmel, és egy kicsit tovább várja a folytatást.
A karanténból indultak, kultikus zenekar lettek
A Kugler 2019 végén alakult Szombathelyen, a Tizenhét, a Ska Tunes, a HomoSKApiens és a Derkovbois zenekarok tagjaiból. A próbákat 2020 elején kezdték el, ám a koronavírus-járvány és az azzal járó korlátozások alaposan átírták a terveiket. A koncerttermek helyett egy időre a próbaterem falai közé szorultak, a kényszerű szünetet pedig dalírással töltötték.
2021 februárjában jelent meg első, kétszámos EP-jük, A mi utcánk, amely májusban már bakeliten is elérhetővé vált. Márciusban Sebestyén András, azaz Sebi kapitány szaxofonossal bővült a zenekar, az első koncertélmény pedig egészen szokatlan helyszínen született meg.
2021 áprilisában a Music & Jam – The Kitchen Session Live keretében egy konyhában rögzítették első fellépésüket. A felvétel májusban került fel a YouTube-ra. Az első hagyományos koncertjükre júniusban, a szombathelyi Szimfónia Kávézóban, a Bloomsday keretében került sor.
Innen már egyre több helyre vezetett az útjuk. Felléptek a Bohémben, a Végállomás Klubban és a budapesti Gödör Klubban is, ahol 2021 decemberében az első Országos Ska Minifeszt egyik résztvevőjeként álltak színpadra. Még ugyanabban az évben megjelent harmadik daluk, az Üzemi affér is.
A zenekar az évek során saját közönséget épített, és fokozatosan a szombathelyi zenei élet egyik meghatározó, kultikus szereplőjévé vált. Nem feltétlenül a legnagyobb színpadok vagy a legszélesebb nyilvánosság tették azzá, hanem az a felismerhető világ, amelyet a zenészek együtt teremtettek meg.
„A csúcson kell abbahagyni”
A koncert után Németh Attilával, azaz Tillával és Szalay Szabolccsal, vagyis Szaszával is beszélgettünk a búcsúról és a zenekarral töltött évekről.
Tilla szerint az utolsó fellépés kifejezetten jól sikerült, és úgy érezte, a zenekar egyik legjobb koncertjét adták. A búcsú mögött azonban nem egyszerűen az állt, hogy elfáradt volna a ska és a reggae világában. Mint elmondta, továbbra is szereti ezt a zenei irányt, a döntését inkább az elmúlt időszak tapasztalatai határozták meg.
Az utóbbi másfél évben egyre inkább úgy érezte, választania kell a Kugler és másik zenekara, a punkos Rizzo között. Utóbbiban találta meg azt a közeget, amelyben akkoriban jobban érezte magát. A Kugler működtetésével járó feladatok ráadásul szerinte nem oszlottak el egyenletesen a tagok között. A szervezés, a sofőrködés és az ezekhez kapcsolódó terhek is jelentős részben rá hárultak.
A döntés tehát nem a műfajnak szóló búcsú volt, hanem egy hosszabb folyamat lezárása. Tilla úgy érezte, eljött az a pont, amikor már nem szeretné ugyanúgy folytatni.
A színpadon töltött utolsó este mindenesetre nem a keserűség jegyében telt. A zenekar tagjai és a közönség is beletette azt, amitől egy koncert emlékezetes marad. Ha pedig igaz a régi mondás, hogy a csúcson kell abbahagyni, a Kugler búcsúja legalábbis jó érvet szolgáltatott mellette.
Szasza még folytatta volna
Szalay Szabolcs, a zenekar énekese már kevésbé lelkesen beszélt a befejezésről. Elmondása szerint ő szívesen vitte volna tovább a Kuglert, ezért a búcsú elsősorban szomorúságot jelentett számára.
Az együtt töltött éveket ugyanakkor ő is szép időszakként idézte fel. Különösen fontosnak tartotta, hogy a zenekar a kezdeti nehézségek, a járványhelyzet és a korlátozott koncertlehetőségek ellenére is képes volt felépíteni magát.
A konyhában rögzített első fellépéstől a klubkoncertekig hosszú utat jártak be, és közben olyan közönséget szereztek, amely a búcsú estéjén is megmutatta, mit jelentett számára a zenekar.
Szasza a beszélgetésben a rá jellemző humorral sem fukarkodott. A búcsú komolysága mellett így a Kuglerre jellemző közvetlenségből is jutott az utolsó este emlékei közé.
Egy korábbi szombathelyi történet folytatása
A Kugler történetének megértéséhez érdemes visszatekinteni Tilla korábbi zenekarára, a Tizenhétre is. Az a formáció már jóval korábban kultikus státuszt szerzett a helyi zenei közegben, és bár története régen lezárult, emléke tovább élt azok között, akik részesei voltak annak a korszaknak.
Tilla a Lemegyünk a haverokkal című könyvében részletesen írt a Tizenhét indulásáról, a korai évekről és arról a szombathelyi közegről, amelyben ezek a zenés történetek megszülettek.
A Kuglerben több olyan zenész is együtt játszott, aki a Tizenhét világához kötődött. A két zenekar története nem azonos, de van bennük egy közös vonás: mindkettő képes volt túlnőni a saját műfaján, és olyan emlékezetes fejezetet hagyni maga után, amelyet nem lehet pusztán a megjelent dalokkal vagy a koncertek számával mérni.
A Kugler esetében ehhez Tilla dalszerzői munkája is sokat tett hozzá. A zenekar dalainak jelentős része az ő zenéjéhez és szövegeihez kötődik, miközben a hangszeres játék és a színpadi jelenlét közös teljesítménnyé formálta ezeket a szerzeményeket.
A dalok maradnak
A Végállomás Klubban október 10-én tehát utoljára szólt élőben a Kugler. A zenekar története ezzel lezárult, a dalok azonban nem tűnnek el: A mi utcánk, az Üzemi affér és a többi Kugler-klasszikus ezután is elővehető lesz, ha valakinek hiányzik a ska lüktetése, a fúvósok hangja vagy egy olyan koncert, amelyen nem kellett külön engedélyt kérni a tánchoz.
Egy zenekar kultikus státuszát ugyanis nem a búcsúkoncertjén osztják ki. Az évek alatt érdemli ki, azokkal az estékkel, dalokkal és közös pillanatokkal, amelyek később is előhívnak valamit az emberből.
A Kugler szombat este elbúcsúzott Szombathelytől, de az a bizonyos utca még nem néptelenedett el teljesen. Csak mostantól az olyan felvételek vezetnek vissza oda, mint például a Szombathely című dal klipje, amelyet Wiktora Gellért készített, és ebben tényleg mindenki megtalálhatja magát:
