Vádat emeltek a 8-as számú főúton halálos balesetet okozó férfi ellen

A járási ügyészség felfüggesztett szabadságvesztés és közúti járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozta a vádlottal szemben, akinek a büntetőjogi felelősségéről a Szombathelyi Járásbíróság fog dönteni.

A Szombathelyi Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki a vádirat szerint 2025 januárjában, a 8-as számú főúton személygépkocsival eltúlzott sebességgel hajtott be egy kanyarba és elveszítette uralmát a jármű felett - áll a Vas Vármegyei Főügyészség közleményében.

Az autóval a nedves aszfalton megcsúszott, letért az útpadkára, majd a szemközti forgalmi sávba sodródott, ahol átszakította a szalagkorlátot, aminek egyik eleme az ütközés hatására a jármű belsejébe is becsapódott. A gépkocsi ezt követően lehaladt az út melletti, négy méter mély rézsűn és a tetejére borult.

A balesetben a jobb első ülésén utazó sértett a baleset során elszenvedett sérülései következtében elhunyt. A sofőr és a biztonsági gyermekülésben utazó kiskorú gyermek 8 napon belül gyógyuló könnyű sérüléseket szenvedett el.

A járási ügyészség felfüggesztett szabadságvesztés és közúti járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozta a vádlottal szemben, akinek a büntetőjogi felelősségéről a Szombathelyi Járásbíróság fog dönteni.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek