A háború kitörése óta találgatások vannak arról, hogy mennyire magyarázható észérvekkel az ukrajnai háború.
Az orosz propaganda megpróbálja a nemzetbiztonságra való hivatkozással magyarázni a katonai lépéseket (a Facebook-kommenteket tekintve nem is teljesen eredménytelenül), de nem kevesen vannak olyanok, akik felvetik annak a lehetőségét, hogy az orosz elnöknek – fogalmazzunk úgy – mentális problémai lehetnek.
A BBC most megszólaltatta James Clapper vezető hírszerzőt, aki dolgozott a CIA-vel, az FBI-jal és az NSA-val, illetve korábban Obama egyik vezető tanácsadója volt.
Clapper arra hívja fel a figyelmet, hogy Putyin az utóbbi időben, különösen a világjárvány idején nagyon elszigetelt volt, és csak nagyon kevés személy találkozott vele személyesen. Mindez azt jelenti, hogy direkt nagyon kevés hiteles és megbízható információ szivárog ki róla, így maradnak a nyilvános szereplései és megszólalásai.
Így most az elemzők ezeket a szerepléseket elemzik intenzíven.
A hírszerzőfőnök szerint Putyin az utóbbi időben nem felel meg a korábban róla kialakult - választékosan öltöző, hűvösen logikus, gépies viselkedésű – képnek.
Arra a kérdésre, hogy az orosz elnök racionális-e, Clapper azt a választ adja, hogy „az ember reméli, hogy az az államfő, aki a világ legnagyobb nukleáris fegyverarzenáljának a gombján tartja az ujját, racionálisan gondolkodik. Úgy gondolom, hogy sok szempontból nagyon is racionálisan gondolkodik... De azt is tudom, hogy a viselkedése az utóbbi időben megváltozott.”
A szakértő felveti azt is, hogy esetleg hiba volt az, amikor nem lett következménye annak, hogy Oroszország elfoglalta a Krím-félszigetet vagy amikor vegyi fegyvereket használtak Szíriában.