Van egy család Magyarországon, mely ötszörösére növelte vagyonát egy év alatt, és így ők a leggazdagabbak

Idén is összeállította a legnagyobb családi vállalkozások listáját a Forbes.

Mint kiderült, idén is új család áll az élen: Mészárosék akkora növekedést tudtak felmutatni egyetlen év alatt, mint még senki, cégeik becsült értéke 353,4 milliárd forint. De a lap arra is felhívta a figyelmet, hogy még soha nem állt ilyen értékes cég az első helyen, és arra sem volt példa, hogy az első és a második között ekkora különbség legyen. És persze megjegyezte, hogy

a csoport növekedése szempontjából még mindig politikai beágyazottsága, Orbán Viktor és Mészáros Lőrinc szövetsége a kulcs.

A tavalyi első helyezett viszont már csak második: ez a Felcsuti Zsolt érdekeltségébe tartozó MPF Holding, mely több nagy fejlesztését zárta le idén. Rövidesen átadják a FÉG, a legmodernebb technológiát felvonultató új radiátorgyárat is. A harmadik pedig Csányi-féle Bonafarm csoport. A legnagyobbat viszont Bige László és a Nitrogénművek bukta a Forbes becslése szerint: 56,9 milliárdot érhet most a péti komplexum. A teljes, 25-ös lista itt található.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság