Vasárnap új elnöke lesz a szocialistáknak

Hárman indultak neki, de ketten maradtak - Mesterházy Attila volt pártelnök és Tóth Bertalan frakcióvezető – indul az MSZP elnöki posztjáért a vasárnapi tisztújító kongresszuson.

Az MSZP vasárnap tartja tisztújító kongresszusát. A párt elnöksége az áprilisi országgyűlési választás után lemondott, de ettől függetlenül is tisztújítást kellett volna tartani idén, mert legutóbb 2016-ban volt tisztújító kongresszus, és a párt vezetőinek megbízatása két évre szól.

A kongresszus - a párt legfelső döntéshozó szerve - választja meg az elnökség tagjain kívül az MSZP választmányának elnökét, az országos etikai és egyeztető bizottság elnökét, a központi pénzügyi ellenőrző bizottság elnökét és tagjait, valamint az etikai és fegyelmi ügyek tanácsa elnökét és tagjait.

Egy hete még hárman aspiráltak párt elnöki posztjára, Kunhalmi Ágnes volt fővárosi MSZP-elnök azonban visszalépett. Így ketten mérkőznek majd meg a nem könnyű munkának ígérkező feladatért, Mesterházy Attila és Tóth Bertalan.

A Nyugat.hu-n még a hét lején megszavaztattuk olvasóinkat arról, hogy szerintük ki lesz az MSZ új elnöke. Akkor még három jelöltre szavazhattak. A végeredmény szerint Hárman indulnak az MSZP elnöki posztjáért 2018. June 11. 22:01 Tóth Bertalan a nyertes, őt követte Kunhalmi Ágnes és Mesterházy Attila. Holnap kiderül, jól tippeltek-e.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet