Vascsővel támadt ágyban fekvő rabtársára egy többszörös visszaeső a szombathelyi börtönben

2 és fél év fegyházra ítélték.

A vádirat szerint a vádlott 2019. augusztus 31-én a Szombathelyi Országos Büntetésvégrehajtási Intézet egyik zárkájában előzetes szóváltást követően, tettleg bántalmazta fogvatartott-társát úgy, hogy az ágy létrájának egyik vascsövével, a saját ágyában fekvő sértettre támadt, először többször a hátán megrúgta, és amikor a sértett felé fordult a kezében lévő vascsővel ütlegelni kezdte.

A sértett a feje irányába tett ütéseket a kezével próbálta kivédeni, amelynek következtében a vádlott ütései részben a feje elé tartott bal tenyerét, illetőleg jobb kezének alkarját, könyökét, részben pedig a homlokát érték. A vádlott a mindvégig fekvő helyzetben lévő és testét kezeivel védeni próbáló sértett jobb lábszárát is megütötte a vascsővel. A sértett többszörös sérülései együttesen 8 napon túl gyógyuló, súlyos sérülésnek minősülnek, együttes gyógytartamuk 6 hét.

A Szombathelyi Járásbíróság előkészítő ülésen súlyos testi sértés bűntette miatt az erőszakos többszörös visszaeső vádlottat 2 év 6 hónap fegyházra ítélte azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható. Az ítélet jogerős – áll a Szombathelyi Törvényszék közleményében.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek