Vasi cég is szerepel az Integritás Hatóság közbeszerzésekből bűncselekmények miatt kizárt cégek listáján

A hatóság szerint az uniós támogatások újraindításához nélkülözhetetlen ez az intézkedés, amely a visszaélések kiszűrése mellett lehetőséget nyújt az öntisztázásra is.

Létrehozza a közbeszerzésekből bűncselekmények elkövetése miatt kizárt gazdasági szereplők nyilvántartását az Integritás Hatóság - jelentette be a hatóság az MTI-nek csütörtökön megküldött közleményében.

Közölték: az uniós támogatások újraindításához nélkülözhetetlen ez az intézkedés, amely a visszaélések kiszűrése mellett lehetőséget nyújt az öntisztázásra is, akik igazolják, hogy "helyreállították a megbízhatóságukat", azok töröltethetik magukat a nyilvántartásból.

Az Integritás Hatóság megindítja az első nyilvántartásba-vételi eljárásokat, és megkezdi a közbeszerzésekből kizárt gazdasági szereplők jegyzékének vezetését. A nyilvánosan hozzáférhető adatbázis működtetésének elsődleges célja, hogy a közbeszerzési eljárásokban ne vehessen részt olyan gazdasági szereplő, amelynek vezető tisztségviselőjével, felügyelőbizottsági tagjával, cégvezetőjével, tényleges tulajdonosával szemben a közbeszerzési törvényben meghatározott bűncselekmények miatt jogerős bírósági határozat született, illetve amellyel kapcsolatban az európai uniós költségvetési források felhasználásának ellenőrzéséről szóló törvény a nyilvántartásba vételt előírja - közölték.

Jogilag pontosan meghatározott érintetti körről van szó, a nyilvánossá tétel nem a megbélyegzést, hanem elsősorban a további visszaélések megelőzését, valamint a közbeszerzések tisztaságának megteremtését szolgálja - emelte ki a hatóság.

A szabályozás ugyanakkor nem kizárólag szankciós jellegű: lehetőséget biztosít az öntisztázásra is. Az öntisztázási eljárás keretében az érintett gazdasági szereplők igazolhatják, hogy a kizárásra alapot adó körülményeket felszámolták, azaz olyan igazolható intézkedéseket tettek, amelyek nyomán a megbízhatóságuk helyreállt. Sikeres öntisztázás esetén a gazdasági szereplők mentesülhetnek a nyilvántartásba vétel alól, illetve törölhetők a nyilvántartásból - írták.

Az öntisztázási eljárást a hatóság hivatalból folytatja le elektronikus ügyintézéssel. Amennyiben az eljárással érintett gazdasági szereplő érdemi nyilatkozatot tesz az eljárásban, úgy válaszában köteles legalább azt bemutatni és dokumentumokkal igazolni, hogy a bűncselekménnyel okozott kárt - a károsult által elfogadott mértékben - megtérítette vagy arra meghatározott határidővel kötelezettséget vállalt, a feladat- és hatáskörrel rendelkező szervekkel aktívan együttműködve, átfogóan tisztázta az ügy tényállását és körülményeit, továbbá olyan technikai, szervezeti és személyi intézkedéseket hozott, amelyek alkalmasak a további bűncselekmény megelőzésére - sorolta a közlemény.

Ezeket az intézkedéseket a válasz beérkezéstől számított húsz napon belül - a bűncselekmény súlyosságának és sajátos körülményeinek figyelembevételével - a hatóság értékeli, mielőtt döntést hoz a nyilvántartásba vételéről.

(via MTI)

Egy vépi cég is felkerült a listára

A kizárt ajánlattevői nyilvántartás elérhető a Hatóság oldalán, ahol a felsorolt cégek között egy Vas megyei vállalkozás is feltűnik.

A vépi KOM-Baumix Építőipari Kft-t 2023.06.13-án zárták ki. A Hatóság indoklása szerint "egyértelműen bizonyítható, hogy az adott eljárásban megkísérelte jogtalanul befolyásolni az ajánlatkérő döntéshozatali folyamatát, és ezzel megsértette a „Tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról” szóló 1996. évi LVII. törvény 11. §.-ban foglaltakat, ezért kizárásra került."

A döntést a cég sem a Közbeszerzési Döntőbizottság, sem a bíróság előtt nem támadta meg. A kizáró ok 2026.06.28-án szűnt meg.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet