A Jobbik elnöke most a Népszavának megerősítette, hogy pártja végleg szakít az ellenzéki összefogással. Elmondása szerint azzal a vállalással lett a Jobbik elnöke, hogy önálló politikát és új jobbközép-konzervatív szövetséget épít. Ebbe nem fér bele az együttműködés a baloldali és liberális pártokkal.
Az ellenzéki összefogás stratégiája Gyöngyösi szerint alapvetően elhibázott volt, amiért a Jobbik nagy árat fizetett: elvesztette szavazói jelentős részét. Hozzátette: a 2024-es önkormányzati választásokon a nagyobb településeken a jobbikos jelöltek pártlogó nélkül indulnak majd. A választásoknak szerinte ugyanis a helyi ügyekről kell szólnia.