Videó - 13 kiló marihuánát találtak a budapesti rendőrök

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztálya nyomozást folytat K. József 34 éves kiskőrösi lakossal, egy 35 éves és egy 58 éves szerb állampolgárral szemben kábítószer-birtoklás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztálya a Terrorelhárítási Központ Műveleti Igazgatóságának közreműködésével szerda délután egy budaörsi családi háznál elfogta K. Józsefet és társait. A nyomozók a ház udvarán parkoló egyik autóban – a hátsó üléssor mögötti rejtekhelyen – 17 csomagban közel 13 kilogramm marihuánát, valamint egy másik autóban több mint négyszázezer forint készpénzt találtak.

A nyomozók a három férfit gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.

A BRFK Felderítő Főosztály nyomozói két nap alatt közel 32 kilogramm marihuánát foglaltak le.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek