Videó: 25 milliót lopott a saját szüleitől egy siófoki férfi

A Siófoki Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya 2017. március 10-én eljárást indított lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen. A siófoki nyomozók és a Somogy megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai 2017. március 11-én elfogtak egy 22 éves kaposvári lakost, aki több alkalommal is nagyobb mennyiségű készpénzt tulajdonított el szülei pusztaszemesi otthonának garázsából - írja a Police.hu.

A fiatalember a 2017-es év elején megismerkedett több olyan személlyel is, akik beszélgetéseik alkalmával tudomást szereztek arról, hogy nagyobb mennyiségű készpénz van a férfi családjának otthonában. Ezen információk birtokban a „barátok” segítettek neki albérletet keresni, valamint felbujtóként és tettestársként a későbbiekben támogatták a bűncselekmény elkövetésében.

Az eljárás során felmerült információk alapján a 22 éves M. Ferenc kaposvári lakos társait a nyomozók rövid időn belül azonosították. A 22 éves, gerdei P. Mercédeszt, a 22 éves, bábonymegyeri P. Albertet, továbbá három pusztaszemesi lakost, a 18 éves V. Patrikot, a 44 éves V. Csabát és a 41 éves Sz. Tamás Róbertet otthonaikban a rendőrök elfogták és bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt előállították.

A nyomozók a kaposvári, gedrei, pusztaszemesi lakosokat lopás bűntett, a bábonymegyeri lakost bűnpártolás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A gyanúsítottak közül a rendőrök 5 főt őrizetbe vettek és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuknak indítványozására. P. Albert az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezhet.

A kihallgatások alkalmával a nyomozók megállapították, hogy az ellopott, közel 25 millió forintból a gyanúsítottak lakásrészletet fizettek be, személygépjárművet vásároltak. Több alkalommal is a napi szükségleteikhez fontos eszközöket, ételt, italt is vásároltak, továbbá szobákat béreltek egy panzióban, valamint egy nővel anyagi ellenszolgáltatás ellenében szexuális kapcsolatot létesítettek.

A házkutatások során az ellopott készpénz egy részét megtalálták a nyomozók és több olyan tárgyat is lefoglaltak, amelyeket a gyanúsítottak a pénzből vásároltak.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek