A Budapesti Rendőr-főkapitányság lopás miatt folytat nyomozást M. E. 19 éves fábiánházi lakos ellen lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt. A férfit a rendőrök szombaton éjszaka igazoltatták Budapesten a Salgótarjáni úton igazoltatták, amikor éppen egy kitört ablakú Polski Fiatot tolt.
A férfi a rendőröknek azt mondta, hogy a jármű nem az övé, a tulajdonosa kérte meg, hogy tolja el. A rendőrök felvették a kapcsolatot a tulajdonossal, aki elmondta nekik, hogy a kocsit január 6-án az Egressy útról ellopták, amiről bejelentést is tett.
A járművet a rendőrök még aznap megtalálták a Puskás Ferenc Stadionnál és értesítették a sértettet, ő azonban nem tudta elszállítani, mert eltört a kocsi kormányműve. A rendőröknek a gyanúsított elmondta, hogy a lopott autót azért hagyta hátra a Stadionoknál, mert mennie kellett dolgozni. Másnap ment vissza érte, és akkor fogták el a rendőrök, miközben éppen eltolta volna.
A férfit a rendőrök előállították és gyanúsítottként hallgatták ki.
( Police.hu)