Videó - Vannak, akik úgy gondolják, hogy a mentő nekik vág utat

A felvétel az M1-es autópályán készült egy súlyos baleset után.

Még októberben történt az a baleset, ahol álló kamionba ütközött egy távolsági busz az M1-es autópályán. Egy ember súlyosan, egy pedig könnyebben sérült.

Több mentő, tűzoltó, rendőr és egy mentőhelikopter is érkezett a helyszínre. A forgalmat megállították, hatalmas volt a dugó. A sofőrök, az első mentő megérkezésétől állandó szabad utat biztosítottak a mentést végző járműveknek.

De voltak olyanok is, akik az így szabaddá tett közlekedési folyosót arra használták, hogy kikerüljék a dugót. Egyszerűen besoroltak a megkülönböztető jelzést használó mentő és tűzoltó autók mögé.

30 perc alatt legalább heten gondolták úgy, hogy a folyosó nekik készült.

A közlekedési kultúrát dokumentáló felvételt szerkesztőségünk a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-től kapta.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet