Az ózdi rendőrök elfogták, majd kihallgatását követően őrizetbe vették azt a helyi férfit, aki egy baráti páros egyik tagját meglopta, a másikat pedig kirabolta.
Az Ózdi Rendőrkapitányság rablás és lopás miatt folytat büntetőeljárást S. Róbert 49 éves helyi lakossal szemben. A gyanúsított hétfőn a késő esti órákban felajánlotta, hogy hazakíséri egy 65 és egy 77 éves férfit, akik egy ózdi vendéglátóhelyről tartottak lakóhelyük felé.
S. Róbert először a 77 éves férfitől - figyelmetlenségét kihasználva - eltulajdonított pár tízezer forintot. Ezt követően visszament a 65 éves sértetthez, akit többször megütött és erőszakkal elvette válltáskáját, benne személyes irataival és mobiltelefonjával. A sértettek kedden a déli órákban tettek feljelentést az Ózdi Rendőrkapitányságon.
A rendőrök a bevezetett intézkedések eredményeként azonosították, majd pár órán belül elfogták a bűncselekmények elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit. A nyomozók előterjesztéssel élnek előzetes letartóztatásának indítványozására is az ügyészségen.
( Police.hu)