Vietnamban eddig senki nem halt bele a koronavírus-fertőzésbe

Időben vezettek be országos karantént.

A Kínával határos országban néhány száz regisztrált fertőzött van, és hétfőig egyetlen halálesetet sem jelentettek. A hivatalos adatok szerint korábban több mint 75 ezer ember volt házi karanténban vagy elkülönítőben, hétfőn ez a szám már csak több mintegy 72 ezer volt.

A délkelet-ázsiai országban eddig 121 ezer tesztet végeztek, amelyből csak 262 bizonyult pozitívnak. A gyanús esetek száma 2264, 114 páciens meggyógyult a betegségből az egészségügyi minisztérium adatai szerint.

Ki Tong Park, a WHO vietnami képviselője szerint létfontosságú volt, hogy az ország korán reagált a válságra. "Vietnam korán és aktívan reagált a járványra. Az első kockázatfelmérést január elején elvégezték, röviddel azután, hogy elkezdték Kínában jelenteni a megbetegedéseket" - mondta.

A viszonylag kisszámú igazolt fertőzött ellenére Vietnam április elsejétől országos karantént vezetett be, sokkal gyorsabban és határozottabban, mint az Nagy-Britanniában vagy Olaszországban történt, ahol ezrével voltak fertőzöttek, mire bevezették az elkülönítési intézkedéseket.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek