Világcsúcsot remél 2018-ban a magyar úszóválogatott kapitánya

Sós Csaba szerint rendkívül erős csapattal megyünk az Európa-bajnokságra.

Magyar világcsúcsot remél 2018-ban Sós Csaba, az úszóválogatott szövetségi kapitánya.

A szakvezető az M1 csütörtöki, Ma este című műsorában úgy fogalmazott, sikeres esztendőt zárt a sportág, a budapesti vizes világbajnokság pedig szervezési szempontból volt az év csúcspontja.

Hozzátette: az utánpótláskorú és a felnőtt versenyzők kiváló munkát végeztek, ami meglátszott az eredményeken, de a 2018-as ifjúsági Európa-bajnokságon, a felnőtt kontinensviadalon és a rövidpályás világbajnokságon még ennél is többet vár tőlük.

"Az a célunk, ami idén volt, hogy a korábbiakat elérjük vagy felülmúljuk. Rendkívül erős csapattal megyünk a felnőtt Európa-bajnokságra, és halkan mondom, de azért magamban világcsúcsban is gondolkozom" - nyilatkozta Sós Csaba.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek