Villanyoszlopnap ütközött egy ittas autós Csörötneken

Nemcsak ivott, de jogosítványa sem volt.

Anyagi kárral járó közlekedési baleset történt 2018. december 15-én Csörötneken - közölte a Vas megyei rendőrség.

Egy zákányi lakos személygépkocsival közlekedett a Fő utcában, amikor elveszítette uralmát járműve felett és egy villanyoszlopnak ütközött.

Az intézkedés során a rendőrök megállapították, hogy a sofőr alkohol fogyasztását követően ült volán mögé, amit a későbbi vizsgálatok is igazoltak.

Továbbá megállapították azt is, hogy a férfi nem rendelkezik vezetői engedéllyel és eltiltás hatálya alatt vett részt járművével a közúti forgalomban, ezért a Körmendi Rendőrkapitányságra előállították.

Vele szemben – őrizetbe vétele mellett – járművezetés az eltiltás hatálya alatt elkövetése miatt szabálysértési eljárás, ittasága miatt pedig közigazgatási hatósági eljárás indult.

Ahogy arról lapunk is beszámolt, az alkohol egy másik Vas megyei balesetben is szerepet játszott a tegnapi nap folyamán. Tompaládonynál egy autó letért az útról Ittas sofőr autója borult fel Tompaládonynál - kisgyerek is megsérült 2018. December 15. 16:59 , a balesetben egy gyerek is megsérült.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló