A vonatra és a buszra is érvényesek lesznek a közeledési bérletek Kőszeg és Szombathely között

Június 1-től.

A GYSEV Zrt. és a Volánbusz Zrt. együttműködési megállapodást kötött arról, hogy Kőszeg és Szombathely között mindegy, hogy az utas autóbuszos, vagy vasúti bérlettel rendelkezik: június 1-től a két város között az összes, menetrend szerinti vonat és autóbuszjáratra érvényes a megvásárolt bérlet - írja közös közleményében a két cég.

További újdonság június 1-től a „Vasútbérlet Plusz” szolgáltatás: aki ilyen bérletet vásárol, a két település között közlekedő menetrend szerinti vonat- és autóbuszjáratok mellett a Kőszegen belül közlekedő helyközi autóbuszjáratokat is jogosult igénybe venni.

A vasúti és autóbuszbérleteket az eddig ismert GYSEV és Volánbusz bérletértékesítési pontokon lehet megvásárolni, ugyanakkor a „Vasútbérlet Plusz” kizárólag a GYSEV jegypénztáraiban váltható - közölték.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hasznos