Vonattal ütközött egy autó Kiskunfélegyházán, egy ember meghalt

Motorvonattal ütközött egy személygépkocsi vasárnap délután Kiskunfélegyházán, az autó utasa a helyszínen életét vesztette - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság a honlapján.

A közlemény szerint a Tanyasori út közelében lévő vasúti átjáróban a Lakitelek felől Kiskunfélegyházára érkező vonattal ütközött a személygépkocsi. A balesetben az autó vezetője is megsérült, utasa pedig, egy nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A helyszínelés ideje alatt a vonatforgalom szünetel.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek