A körmendi főutca, a Rákóczi út mellett áll a Rázsó Imre Szakközépiskola és Szakiskola. Bár leginkább műszaki képzés folyik az intézmény falain belül, mégis, az iskola egyik leghíresebb tanulója egy teljesen más területen vált ismertté. Rakpart, Apuveddmeg, Sokszor volt már így - csak néhány dal a tavaly a popzenei szintérre bejelentkezett és azóta már sportcsarnokokat megtöltő Wellhellótól. Néhány videót be is illesztettünk ide, hogy a megfelelő háttérzene szólhasson a soron következő tablófotók mellé!
Diaz, vagyis Csöndör László ugyanis ebbe a körmendi iskolába járt. Volt osztályfőnök, Dr. Halmágyiné Czapáry Katalin pedig szívesen sztorizott nekünk a kis Laciról, akivel még most is napi szinten tartja a kapcsolatot.
- Na, nem azért, mert ő lett a Diaz, hanem mert az az osztály egy olyan szuper kis társaság volt, hogy most is mindenkivel naponta beszélek, ha máshogy nem, a neten. Egyébként már diákkorukban MSN-en csevegtünk mindig. Volt egy közös osztálycsoport, és ott írogattunk mindent. Mostanra pedig megmaradt a Facebook – kezdte Kati néni.
- Még sosem lógtunk… (ennyit) – áll a tablófeliraton. Mi ennek a története?
- Rendes, kedves gyerekek jártak ebbe az osztályba, de hát sajnos nem igazán voltak pontosak. Folyamatos volt a „lógás”. Ami nem azt jelentette, hogy direkt az iskola mellé jártak volna, csupán elaludtak folyamatosan. A Laci ebben is kivétel volt. Ő sosem késett el.
Csöndör László, végzős középiskolás:
Itt már Diaz-ként vasal Fluor Tomi mellett:
- Na de mégis, milyen diák volt ő?
- Nagyon udvarias és illemtudó. Imádott rajzolni, az összes füzete tele volt ezekkel a graffitiszerű rajzokkal. Már akkor nagyon eltökélt volt, hogy zeneszerzéssel akar foglalkozni. Volt másik két fiú az osztályban, velük együtt készítettek akkoriban különböző alkotásokat. Például a szalagavatóra készült kis videóhoz is már a Diaz vezérletével készült az aláfestő zene.
- Iskolai bulikban volt neki fellépése?
- Nem, ilyen nem volt. Viszont sokat utazott már akkor a zene miatt. Zalaegerszegre járt fellépni meg Veszprémbe, ha jól emlékszem, a Hősöket mesélte, hogy velük zenél. Elvégezte itt a négy osztályt, aztán elkezdte az ötödiket is. Szoftverüzemeltető képzés volt ez. Bár sok mindent tanítani már nem kellett, nagyon jól ment neki. Végül aztán mégis félbehagyta, úgy döntött, hogy felköltözik a fővárosba. Ott kezdett el dolgozni, és mellette folytatta a zenélést. Nagyon kitartó és céltudatos volt. Biztos voltam benne, hogy sikerülni fog neki az álma valóra váltása. És lám, tényleg. Legutóbb, amikor Szombathelyen koncerteztek, el is mentem, hogy meghallgassam. Ott csápoltam a közönség soraiban.
- Semmi emlékezetes diákcsínyt nem követett el?
- Azt nem. De két sztorit mégis tudok mesélni. Elvittem a gyerekeket a szombathelyi börtönbe egy látogatásra. Mindenkinek elmondtam, nem is egyszer, személyi nélkül senki sem fog tudni bejönni, úgyhogy az legyen az első, amit eltesznek. Hát kinek maradt otthon?
- Diaznak?!
- Úgy van. Kénytelen volt minket megvárni kint, amíg végeztünk. A másik pedig szintén igazolványhoz köthető. Új diákigazolványokat küldtek a gyerekeknek, csak éppen a Csöndör Lászlóból valahogy Csádi László lett. Hetekig ugrattuk ezzel.
