A nyáron még csak virtuálisan nézhettünk körbe Modern és letisztult - Virtuális séta a szombathelyi színházban 2010. June 27. 09:03 az egykori HEMO helyén épülő új színházi épületben, az MTI jóvoltából most videón is megtehetjük. A hétezer négyzetméteres épületben a színházhoz szükséges raktárak, öltözők, irodák mellett egy korszerű tévéstúdió is helyet kapott.
A tervek szerint január 22-én lesz az új épületet felavató előadás, a korábbi ígéreteknek megfelelően Madách Imre: Az ember tragédiája c. darabot adják elő, Jordán Tamás rendezésében. (Zárójelben jegyezzük meg, az új Nemzeti Színház avatásán is ezt a darabot mutatták be Budapesten.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!