Ezt csütörtökön jelentették be a szervezők. A döntés a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal történt egyeztetés után született meg, és az előzménye az, hogy a japán kormány a koronavírus-járvány miatt július 12-étől augusztus 22-éig rendkívüli állapotot hirdetett a fővárosba. Az augusztus 8-ig tartó tokiói játékokon - amelyet a pandémia miatt tavalyról halasztottak idén nyárra - 176 magyar sportoló vesz részt. A külföldi szurkolók részvételét már tavasszal megtiltották.
MTI
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!