Gyalogosokat gázoltak Szombathelyen, most vádat emeltek ellenük

A Szombathelyi Járási és Nyomozó Ügyészség közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat az ellen a férfi ellen, aki 2016. novemberében délután Szombathelyen, az Óperint utcában elütött egy gyalogost.

A vádirat szerint a vádlott későn látta meg a zebrán átkelő gyalogost. Hiába fékezett és kormányozta balra gépkocsiját, a saját forgalmi sávjában elgázolta a sértettet. A sértett az ütközés következtében nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.

Illusztráció
Garai Antal Atom

A Szombathelyi Járási és Nyomozó Ügyészség vádat emelt az ellen a nő ellen is, aki 2016. decemberében késő délután Szombathelyen, a Bartók Béla körúton sodort el a kocsijával egy gyalogost, aki szintén egy zebrán akart átkelni az úton. A baleset következtében ő is súlyos sérüléseket szenvedett.

Mindkét ügyben az okozta a balesetet, hogy a vádlottak nem adtak elsőbbséget a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen közlekedő gyalogosnak. A Szombathelyi Járási és Nyomozó Ügyészség mindkét vádlottal szemben pénzbüntetés és járművezetéstől eltiltás kiszabására tett indítványt.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek