Megkapta a koronavírus elleni védőoltás első adagját pénteken Berlinben Angela Merkel. A német kancellárnak az AstraZeneca vakcináját adták be - tudósít az MTI.
A 66 éves kereszténydemokrata (CDU) politikus a berlini tartományi kormány által szervezett helyi oltási kampány ütemtervének megfelelően kapott lehetőséget az ingyenes és önkéntes védőoltásra. A fővárosi kampányban a napokban kezdték el a 60 feletti korosztály oltását, az előírások szerint valamennyien az AstraZeneca svéd gyógyszeripari óriáscég és az Oxfordi Egyetem közös fejlesztésű oltóanyagából kapnak. Ezt a vakcinát egy nagyon ritka, de nagyon súlyos mellékhatás, az agyi trombózis miatt csakis 60 felettiek kaphatják Németországban.
Steffen Seibert kormányszóvivő közleménye szerint Angela Merkel az oltás alkalmából tett nyilatkozatában köszönetet mondott mindenkinek, aki részt vesz a kampányban, és azoknak is, akik beoltatják magukat. Kiemelte, hogy "az oltás a megoldás" a járványra.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!