A celebpár már régóta szeretett volna közös gyereket. Most már túl van Berki felesége, Mazsi a harmadik hónapon, ezért nem titkolják tovább boldogságukat. Berkiék egyik barátja árulta el a Blikknek, hogy
„ Amikor kiderült, hogy Mazsi terhes, nagyon megörültek, de mivel az első 12 hét kritikus időszaknak számít, így nem szerették volna korábban megosztani a jó hírt a követőikkel. Nemrég megvolt minden harmadik hónapos vizsgálat, a pici jól van, makkegészséges, ami fantasztikus hír."
Krisztián és Mazsi már azt is tudják, ha fiuk lesz a pici, akkor a Krisztián nevet kapja.
Mazsi akupunktúrás kezelést kapott, és a második alkalom után meg is fogant a baba. Berki felesége szerint, ahhoz, hogy teherbe essen kellett „vitaminkúra, az akupunktúra a stresszmentesebb élet, és hogy ne görcsösen akarjam az egészet, ami, valljuk be, sok év próbálkozás után iszonyúan nehéz. Ez valahol csoda!” Krisztián pedig hozzátette: ő szinte azonnal érezte, hogy felesége teherbe esett: „Az egyik csodálatos együttlétünk után azt mondtam magamban, most lett terhes. Így is történt! Szerintem, amikor a férfi akarja, akkor lesz gyermek. Fel is tettem az i-re a pontot.”A házaspár beszámolt arról is, hogy voltak Mazsi terhességére utaló jelek, például krumplifőzeléket evett görög salátával. Mazsi egyedül végezte el a tesztet: „ Remegtem, örültem, sírtam és nevettem egyszerre, ám nem volt otthon senki, akivel megoszthattam mindezt. Krisztián éppen az új munkahelyén tárgyalt, így felhívtam, hogy megtudjam, mikor végez.” Miközben Mazsi a férjéhez tartott egyik barátnőjét is felhívta, hogy elmondja a nagy hírt.
Berkivel pedig egy borítékkal közölte felesége, hogy gyereket várnak: „ Csináltam egy kis borítékot is, amibe beletettem a tesztet, majd ráírtam: Apa leszel." Berki Krisztiánt sokkolta a hír: „ Brutális élmény volt, alig hittem el, csak kapkodtam a levegőt, szinte sokkot kaptam annyira meglepődtem” – mondta el a celeb.