Aranyozott plafon és márványfürdő épül a Varga Zs. Andrásnak – Magyar Péter most a Kúria épületéről posztolt oftókat

De pálmás télikert, parlamenti panorámás teraszok és hasonló extrák készülnek közpénzből a Kúria felújítása során a miniszterelnök szerint.

Élesen nekiment a Kúria elnökének Magyar Péter egy vasárnapi posztban. A Tisza Párt vezetője azt írta: Varga Zs. András „közpénzen luxizó, fideszes kúriai elnök”, akinek haladéktalanul távoznia kell.

Magyar szerint a Kúria elnöke korábban rendszeresen fenyegette saját kollégáit, most pedig az derült ki róla, hogy „a közpénzen épített luxust ugyanúgy szereti, mint a bukott kormánytagok”.

A politikus arra reagált, hogy Varga Zs. András a Kúria közleményében visszautasította azokat az állításokat, amelyek szerint a bíróság épületének több tízmilliárdos felújítása során luxuskörnyezetet alakítanak ki az elnök számára.

Magyar Péter posztjában konkrét elemeket is felsorolt abból, amit szerinte a Kúria elnöke előző nap még tagadott:

  • aranyozott plafon az elnöki szobában,
  • gondosan kiválasztott márványlapok az elnöki fürdőben,
  • bárpulttal felszerelt bírói klub,
  • üvegtetős télikert pálmákkal,
  • valamint új, parlamenti panorámás teraszok.
  • A Tisza Párt vezetője azt is felvetette, vajon mit szólnak mindehhez azok az igazságügyi dolgozók, akik szerinte nettó 200-300 ezer forint körüli fizetésből élnek, miközben „épp a márványlapokat kellett válogatni az elnöki fürdőbe”.

    A poszt végén Magyar Péter úgy fogalmazott: Varga Zs. Andrásnak „a többi közpénzen luxizó Orbán-bábbal együtt” kell távoznia.

    Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

    A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
    A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Közélet