Balog Tibi és bandája bevédi a Savaria mozit

Most bárki találkozhat az Argo 2. antihőseivel és Árpa Attilával a Savaria moziban. A részleteket a hajtás után mutatjuk.

Május 9-én, szombaton visszatérnek a mozivászonra Árpa Attila Argójának antihőseivel. A kultfilm második részét 18 órától vetítik az AGORA-Savaria Filmszínházban, az ingyenes közönségtalálkozó pedig előreláthatólag 19:35-kor veszi kezdetét, ugyanott.

Az est házigazdája Vágvölgyi András lesz, aki Árpa Attila filmrendezővel, Árpa József producerrel, a rendezővel a forgatókönyvért felelős Huszár Péterrel és Trunkó Bencével, valamint Kiss József (Tyson alakítója) és Khash Ganbold (Tatsumi alakítója) színművészekkel - és remélhetőleg a közönséggel - beszélget.

Apropó. Tudta, hogy a nyugatos moziműsorból közvetlenül foglalhat helyet a Savaria mozi filmjeire? A filmek időpontjainál az a kis J-betű csodákra képes ám!

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Programajánló