Elkalandozott a figyelme egy Ford kisáruszállító vezetőjének Körmend határában, a Berki úton. A férfi későn vette észre az előtte álló, kanyarodni szándékozó Hondát. A sofőr vészfékezett és az árok felé rántotta a kormányt, így valamennyire mentette a helyzetet, de a Honda kerekét így is kiütötte.
Bocsánatot kérek a hölgytől, ez az én hibám, nagyon elszúrtam
- mondta a balesetet okozó férfi, amikor megkérdeztük, mi történt.Talán egy pillanatra elbóbiskoltam, nem tudom, hogyan nem vettem észre a Hondát. Amikor észrevettem, hogy egy szemből érkező traktor miatt áll és nem tud balra kanyarodni, akkor beletapostam a fékbe és félrehúztam a kormányt, de sajnos a balesetet nem tudtam elkerülni. Nagyon sajnálom, hogy ilyen gondot okoztam. Ez az első balesetem.
Az anyagi kár ellenére a baleset szerencsésnek is mondható, hiszen a Ford már lényegesen lassabban ütközött, mint ha a sofőr egy másodperccel később eszmélt volna. De szerencsés azért is, mert az árok felé kormányzó sofőr elkerült egy beton oszlopot is.
A balesetben senki nem sérült meg, a forgalom fél pályán haladhatott az autómentő kiérkezéséig.