Egy héten belül legalább a második balesetét szenvedte el a 8-as főúton egy környékbeli férfi. Kedden a falu másik felén tért le az útról, akkor egy másik Renault gépkocsit hagyott magára.
Információnk szerint ittas volt az a férfi, aki Szentgotthárd felé tartott a 8-as főúton vasárnap kora este Renault gépkocsijával, amikor eddig tisztázatlan okból letért az úttestről. Az autó hosszan haladt az árokban, majd betonáteresznek ütközött. A gépkocsi hátulja visszapattant a főútra.
A sofőr ezután kiszállt az autóból és elsétált a helyszínről. A rendőrök azonban megtalálták és bár a baleset során információnk szerint nem szenvedett sérülést, mégis szirénázó mentő szállította kórházba, rendőri kísérettel. Úgy tudjuk, hogy a férfi magában próbált kárt tenni, ezért volt szükség mentőre. A feltételezett sofőrre vérvétel is vár, amiből egyértelműen kiderül, fogyasztott-e alkoholt, vagy valamilyen bódító anyagot vezetés előtt.
A helyszínen szagmintát is vettek a vezetőülésről a rendőrök, hogy kiderüljön, ki vezette az autót.
Rönökön megtudtuk azt is, hogy a férfi kedden már szenvedett pályaelhagyásos balesetet. Akkor egy másik Renault gépkocsit vezetett, letért a 8-as főútról, hosszan haladt szántóföldön, majd egy kerítést megrongálva állt meg. A férfi akkor is elhagyta a helyszínt. Az autó lökhárítóját a hátsó ülésen találták meg és feltételezhető, hogy nem annál a balesetnél szakadt le az autóról.
A műszaki mentést most a rönöki és körmendi tűzoltók segítették, akik kézi erővel lefordították az úttestről a járművet. A helyszínen majdnem történt egy másik baleset is, egy Mercedes vezetője csodálkozott rá a fényhidakra és a roncsra, miközben az előtte haladó lassított is, így a második autó vezetője csak csikorgó fékekkel tudta elkerülni az ütközést.