Az idén január 22-én adták át a Test és a lélek orvosa - Boldog Batthyány László-díjat a körmendi Batthyány Örökségközpontban. Az ünnepséget a Szombathelyi Egyházmegye és Körmend Városa közösen rendezte - írja Körmend hivatalos oldala.
Az idei díjat Dr. Gombocz Károly és Virágh Lászlóné kapta.
A díjakat Michael Wallace Banach pápai nuncius és Székely János szombathelyi megyéspüspök adta át, a díjazottaknak Szabó Barna, Körmend polgármestere is gratulált.
A Test és a lélek orvosa - Boldog Batthyány László-díj
A Szombathelyi Egyházmegye 2018-ban alapította a Test és a lélek orvosa - Boldog Batthyány László-díjat. Az első alkalommal 2018. január 22-én adták át Körmenden, ahol dr. Batthyány-Strattmann László kórházat működtetett. Az elismerést Prof. dr. Széll Kálmán kapta.
Második alkalommal dr. Nagy Katalin belgyógyász-kardiológus főorvos vehette át a díjat. Harmadik alkalommal dr. Császár Tamás belgyógyász-főorvos részesült a díjban. Negyedik alkalommal dr. Horváth Klára doktornő kapta a díjat, ebben az évben először adták át az ápolói díjat, amelyet Ráczné Varga Bernadett szakápoló vehetett át.
Ötödik alkalommal dr. Wolf Terézia főorvos asszony részesült az orvosi díjban, az ápolói díjat pedig Hajgató Éva vezető ápolónak adományozta a díjat alapító Szombathelyi Egyházmegye. Hatodik alkalommal az elismeréseket Dr. Kovács Mónika osztályvezető főorvos és Szabó Imréné műtősnő kapták. Hetedik alkalommal Dr. Berdál Mária celldömölki sebész főorvos és Brodorics Tamásné aneszteziológiai szakasszisztens kapták az elismeréseket. Az idén nyolcadszor adták át az elismerést.