Átlagban hét percenként született gyermek áprilisban Magyarországon

De 4 perc 40 másodpercenként veszítünk el valakit.

Idén áprilisban 6139 gyermek született és 9396 ember halt meg Magyarországon - közölte a KSH.

Ez azt jelenti, hogy átlagosan hét percenkét született gyermek és négy perc negyven másodpercenként történt haláleset az országban.

A születések száma 250-nel, azaz 3,9 százalékkal kevesebb volt most, mint tavaly áprilisban. A halálozások száma 1060 fővel, 10 százalékkal kevesebb volt, mint egy évvel korábban.

Így a természetes fogyás a 2023 áprilisi 4067-tel szemben 3257 fő volt.

Áprilisban 3688 pár kötött házasságot, ez 6,4 százalékkal, 223-mal több a 2023 áprilisinál.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet