Átlátszó.hu: A guruló dollárok után kutató kormánybiztos kedvenc alapítványa is kapott amerikai pénzeket

László András az Egyesült Államokban keresi a bizonyítékokat a Fidesz által politikai korrupciónak nevezett támogatásokra, de közben az ő alapítványa szintén kapott pénzt az Egyesült Államokból.

Az amerikai Republikánus Párthoz közel álló Federalist Society több alkalommal finanszírozta a magyarországi Common Sense Society Alapítvány tevékenységét. A hazai bejegyzésű alapítvány közreműködői között többször szerepelt a később „a USAID által magyar jogalanyoknak kifizetett politikai korrupciós források feltárásáért felelős kormánybiztossá” kinevezett László András - írja az Átlátszó.hu.

A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

„A nyugati világ legnagyobb korrupciós botrányaként” tálalja a kormánypárti sajtó az USAID-ügyet. Az amerikai segélyszervezet által nyújtott támogatásokat hivatalba lépése után Trump elnök leállította, a magyar kormány pedig azonnal nyomozásba kezdett azok után a szervezetek után, amelyek korábban támogatásokban részesültek az USAID-program segítségével. A magyar kormány szerint a támogatásokkal az amerikai demokrata kormányzat megvásárolta ezeket a szervezeteket és médiumokat, amelyek így politikai megrendeléseket teljesítettek.

Kifejezetten a politikát befolyásolni próbáló szervezetként hozták létre az alapítványt

Viszont ezek a támogatások nem voltak titkosak, nyilvános, hogy Magyarországon kik és mire kaptak támogatást – az erről szóló pályázatokról az amerikai és magyar felek is beszámoltak. Így tudható például az is, hogy a USAID-től kapott forrásokat a magyar kormány által létrehozott, KDNP-s államtitkár által vezetett Hungary Helps ügynökség is: erről akkor a kormany.hu is beszámolt.

A Magyarországra jutó USAID-források vizsgálatára már egy kormánybiztost is kineveztek László András fideszes EP-képviselő személyében, aki jelenleg az Egyesült Államokban igyekszik feltárni az amúgy is nyilvános adatokat. Az Átlátszó cikke szerint László András ugyanakkor korábban egy olyan alapítvány munkájában működött közre, ami szintén kapott pénzt az Egyesült Államokból.

A Common Sense Society Alapítványt (CSS) 2010-ben jegyezték be Magyarországon. Alapító irataiból kiderül, hogy kifejezetten a politikát befolyásolni próbáló szervezetként hozták létre: céljaként „a fiatalok demokratikus szocializációjának elősegítését, az aktív társadalmi részvétel ösztönzését, a magyar lakosság és a Magyarországon élő nemzetközi közösség interkulturális kommunikációjának segítését” adták meg.

A magyar alkotmányozási folyamatba is beleavatkoztak

A CSS honlapja szerint Europa Fellowship nevű vendégkutatói programjukhoz a Matthias Corvinus Collegium és az egyik legbefolyásosabb amerikai politikai alapítvány, a Federalist Society nyújtott támogatást. A Common Sense Society ma egy nemzetközi franchise-t alkot: a legnagyobb szervezete az Egyesült Államokban található, ahol 2021-ben adómentes nonprofit státuszt kapott, ezen kívül a szervezet jelen van az Egyesült Királyságban és Hollandiában is.

A magyar szervezet látszólag egy amerikai mozgalom hazai fiókja, hiszen honlapja csak angolul érhető el, vendégeik jó része amerikai, programjaik sokszor az amerikai politikához, az angolszász konzervatív hagyományhoz tartozó ügyeket járnak körül. Valójában azonban a magyar Common Sense Society Alapítvány régebbi, mint amerikai megfelelője, utóbbit ugyanis csak 2012-ben jegyezték be.

A Common Sense Society tehát Magyarországról indult, de már a kezdettől fogva összefonódott az amerikai jobboldallal is. A mai szuverenitásvédelmi szóhasználattal élve, egy amerikai hátterű politikai nyomásgyakorló szervezet befolyásolni igyekezett a magyar politikát, ráadásul a legalapvetőbb szinten tette ezt, az alkotmányozási folyamatba szólt bele.

További részletek az Átlátszó.hu cikkében.

adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet