Idén is augusztus első hétvégéjén lesz a Sárkányhajó fesztivál Szombathelyen

Hetedik alkalommal rendezik meg.

Június 20-án, csütörtökön délután tartották a Csónakázótó partján, a Deck Bistróban a VII. Sárkányhajó fesztivál beharangozó sajtótájékoztatóját. Járosi Péter, a Magyar Sárkányhajó Szövetség elnöke bejelentette Puskás Tivadar polgármester társaságában, hogy akárcsak tavaly, úgy idén is augusztus első hétvégéjén rendezik meg a versenyt.

Cseh Gábor/szombathely.hu

Az első Sárkányhajó versenyt egyébként 1976-ban rendezték Hongkongban. Magyarországon pedig 22 éve van jelen ez a sport, a Magyar Sárkányhajó Szövetség pedig 21 éve alakult meg.

De hogy minek is köszönhetjük, hogy Szombathely ad otthont ennek az eseménynek? A szövetség elnöke, Járosi Péter itt töltötte katonaéveit, amire mindig is boldogan tekintett vissza. Ráadásul a Csónakázótóra is örömmel gondolt vissza és remek lehetőséget látott benne, ezért felvette a kapcsolatot az önkormányzattal, akik a kezdetektől fogva támogatják a rendezvényt.

Cseh Gábor/szombathely.hu

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Programajánló