Más vagyon elleni bűncselekmények mellett rablás bűntettével is vádolja a Szombathelyi Járási Ügyészség azt a férfit és nőt, akik a vádirat szerint 2021 tavaszán Ausztriában követtek el bűncselekményeket.
2021 márciusában az egyik alkalommal az elkövetők az ausztriai településen a nyitott bejárati ajtón mentek be egy lakóházba és elloptak 120 eurót, valamint egy márkás napszemüveget.
A sértett és a tanú viszont tetten érte a vádlottakat és próbálták megakadályozni, hogy elvigyék a lopott holmit. Ezért miután a vádlott férfi az autóba beszállt, a lakás tulajdonosa ki akarta húzni az indítókulcsot, a vádlott azonban megragadta a csuklóját, míg a sértett a nő vádlottat próbálta megakadályozni abban, hogy beszálljon az autóba, akit megrúgott és megtépte a haját. A sértett és a tanú is nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedtek.
A vádlottaknak sikerült elmenekülniük és a lopott napszemüveget is magukkal vitték, míg a pénzt a helyszínen eldobták.
Az ügyészség közleményében megjegyezte, a szabályozás szerint rablás az is, ha a tetten ért tolvaj a dolog megtartása végett erőszakot, illetve az élet vagy a testi épség elleni közvetlen fenyegetést alkalmaz.
A vádlottak büntetőjogi felelősségéről a Szombathelyi Járásbíróság fog dönteni.