Ausztriába november 1-től csak megfelelő autógumival léphet be

Aki nem tartja be a törvényt bírságra számíthat, ha balesetet is okoz, kétmillió forintnál is többet kell fizetnie.

November 1-jétől idén is hatályos Ausztriában az úgynevezett helyzettől függő gumiabroncs-kötelezettség – emlékeztet a Hitel fórum. Amennyiben egy esetleges baleset után kiderülne, hogy az autósnak nem volt téli gumija, súlyos bírságot fizethet.

A törvény szerint a személyautók esetében 4, míg a diagonális abroncsnál és a 3,5 tonna feletti teherautók esetében 5 milliméteresnek kell lennie a mintázat mélységének.

A megfelelő jelzéssel ellátott négyévszakos gumiabroncsokat szintén elfogadják a hatóságok, illetve a téli gumit ki lehet váltani hólánccal is, amennyiben azt felszerelik az egyik tengelyre. A hólánc viszont csak teljesen hóval borított úton használható.

Érdemes előre gondolkodni, mivel a rendőrök 50 eurós (kb. 20 ezer forint) bírságot is kiszabhatnak a nem megfelelő gumiabroncs használata miatt. Baleset esetén ez az összeg akár elérheti az 5000 eurót (kb. 2 millió forint) is, ráadásul a biztosítók sem fizetnek ilyen esetben.

A kötelező téli gumihasználatot a téli időszakban 2008. január elsején vezették be Ausztriában, azóta november 1. és április 15. között télies útviszonyok (hó, havas eső vagy jegesedés) esetén a személyautók és 3,5 tonna alatti gépjárművek részére mind a négy keréken kötelező a téli gumi használata.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek