Leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta az eddigi stabilról Ausztria hosszú futamidejű külső államadósság-kötelezettségeinek kilátását a Fitch Ratings – írtuk múlt szombaton.
Igaz, hogy nyugati szomszédunk még így is az irigylésre méltó "AA plusz" kategóriához tartozik, de a bejelentés mégiscsak azt jelzi, valami nincs rendben odaát.
A Fitch indoklásában többek között a bizonytalan politikai helyzet is szerepel, de jórészt ennek is gazdasági okai vannak. Az államháztartási hiány tavaly elérte a 3,7 százalékot, ami jóval magasabb, mint az unióban elvárt 2,9 százalék, ráadásul ha nem történik semmi, a hiány még az idén 4 százalék fölé* emelkedik.
Ezt a problémát nem tudta megoldani Lemond az oszták kancellár, megszakadtak a kormányalakítási tárgyalások January 04. 21:19 a Néppárt (ÖVP), a szocialisták (SPÖ) és a liberális NEOS a koalíciós tárgyalásokon, és ezért kapta meg a kormányalakítás jogát February 13. 16:56 a Herbert Kickl által vezetett, szélsőjobboldalinak tartott Szabadságpárt (FPÖ).
Ez utóbbi kétségtelenül hatékonyabbnak bizonyult: pénteken kezdték a tárgyalást az ÖVP-vel, és három nap alatt dűlőre is jutottak: hétfőn egy sajtótájékoztatón bejelentették, sikerült megállapodni költségvetés ügyében.
Ezek szerint Ausztriában nem emelnek adót, de még az idén hatalmas költségcsökkentések lesznek, amelyekkel összesen 6,4 milliárd eurót (kb. 2 ezer 600 milliárd forintot) spórolnak meg a központi költségvetésnek.
De hogy ez hogyan lesz lehetséges, arról gyakorlatilag semmi konkrétumot nem közöltek a két párt vezetői.
Annyit árultak el, hogy ennek az összegnek kb. felét az állami támogatások csökkentéséből reméli a majdani kormány, emellett egymilliárdot a minisztériumoktól történő elvonástól és egy másik egymilliárdot az adózási rendszer módosításából. Emellett más, egyelőre nem részletezett intézkedések és megszorítások is lesznek még.
Hogy a meglehetősen drasztikusnak tűnő megszorítások milyen hatással lesznek az FPÖ megítélésére, az majd néhány hónap múlva kiderül, de az biztos, hogy az utóbbi időben rakétasebességgel emelkedett a párt népszerűsége.
Már tavaly szeptemberben is meglepte az elemzőket, amikor a választásokon a szavazatok 29 százalékát gyűjtötték be, és azóta egyre több választópolgár bennük látja a jövőt.
Egy múlt héten készült felmérés szerint, már az osztrákok 37,5 százaléka szavazna rájuk, miközben a két hagyományos párttól folyamatosan szivárognak el a választók, már mind az ÖVP, mind az SPÖ 20 százalék alatt van.
Hogy az Ausztriában élő és dolgozó magyarokat hogyan érintik majd a megszorítások, az később derül ki.
Az biztos, hogy Ausztriának nagy szüksége van a magyar munkaerőre, emellett Herbert Kickl több mint barátságos hangot üt meg Orbán Viktorral, így nem valószínű, hogy szeretné kiélezni a két ország közötti viszonyt.
Sőt. Néhány nappal ezelőtt Harald Vilimsky, a Szabadságpárt európai parlamenti delegációjának vezetője méltatta Orbán Viktor és kormányának az elmúlt hat hónapban elért eredményeit, kiemelve „Magyarország kiállását a brüsszeli bürokráciával szemben és a hagyományos értékek mellett”, hozzátéve, hogy Orbán külföldi látogatásai „ a valódi békediplomácia legjobb példái”.
A párt korábban élesen kritizálta Karl Nehammert, az akkor még hivatalban lévő kancellárt, mert az a budapesti EU-csúcson találkozott Magyar Péterrel, a Tisza Párt elnökével. Ehelyett – mondják - Orbánnal kellett volna tárgyalnia, hogy kihasználja annak jó kapcsolatait Donald Trumppal.
Mindebből az következik, hogy Herbert Kickl hatalomra jutásával egy nagyon masszív magyar-osztrák tengely jön létre, amely kiegészülve a Fico vezette Szlovákiával már igen erőteljesen bele tud szólni az Európai Unió ügyeibe,
különösen annak tükrében, hogy mind Franciaország, mind Németország belső – gazdasági és politikai - bajokkal küszködik, arrafelé is tör előre a szélsőjobb.
A hagyományos pártok ausztriai kudarca, kompromisszumképtelensége és látványos talajvesztése túlmutat önmagán, azt jelzi, hogy egy-két év múlva már egészen másféle Európai Unióban élünk. És ha ehhez hozzáadjuk Donald Trump diadalmenetét, akkor könnyen lehet, hogy még ennél is nagyobb változások elé nézhetünk.
Mindennek az egyik nyertese Orbán Viktor lehet, akinek a lába alól hazai pályán kezd elfogyni a talaj, de aki egy másik, nagyobb pályán még könnyen megnyerheti a meccset.
Akár így, akár úgy, 2025 mozgalmas évnek ígérkezik.
* Miközben Ausztriában halálra ijedtek a 3,7 százalékos hiányon, a magyar kormány azon dolgozott csendben, hogy a tavalyi hiányt GDP 4,5 százalékra tudja csökkenteni. Az idei ambiciózus terv pedig 3,7 százalékról szól, ami vagy összejön, vagy nem.