Autópályákat tervez a kormány

Rábafüzestől Veszprémen át Szolnokig haladna az M8-as, a 86-osból autóút lenne. 15 éves tervről van szó.

A kormány pénteken nyújtotta be a terveket az országgyűlésnek, ezzel aktualizálnák a 2003-ban elfogadott autópálya-koncepciót – írja a hvg.hu. Az elképzelések hosszú távra szólnak, 15-30 év is kellene, amíg megvalósulnak. De van egy konkrétabb koncepció, aminek a befejezésére 15 évet szánnának.

Csak ezeket az utakat szabad elkezdeni

Néhány napja írtuk Az igazi halálút: a 86-os 2012. June 04. 11:02 a 86-os főút helyzete kapcsán, hogy az ország közúthálózata olyan, mint egy pókháló, aminek Budapest a központja. Az új terv részben ezt akarja megváltoztatni, hiszen a tervezett M8-as is, és az autóutak is a fővárostól távolabbi térségeket kötnék össze.

A törvényjavaslat annyiban is érdekes, hogy a következő 15 évben csak a tervben szereplő autópályákat, autóutakat lehetne megépíteni, egyéb útfejlesztésekbe nem vághatnának bele ötletszerűen. A legfontosabb utakról a hvg.hu készített grafikát, a tervezett autópályákat pirossal, az autóutakat sárgával jelölték.

Tervezett autópályák és autóutak
forrás: hvg.hu

Térségünket két fontos út érinti közvetlenül, pozitív, hogy mindkettő benne van a tervekben. A néhány szakaszon már felújított, és négysávosra bővített 8-as főutat autópályává akarják fejleszteni. Az osztrák határtól, azaz Rábafüzestől Veszprémen át Dunaújvárosig, majd Szolnokig vezetne, ahonnan későbbi időszakban építenék tovább a román határig. A régebbi tervekben is szerepel az M8-as, ott viszont csak egyes szakaszokra bontva, most a teljes hosszt beemelték a tervezett autópályák közé.

Győzött a zalai lobbi?

A 86-os főút autóút maradna, de 2x2 sávosra bővítve. Győrtől Szombathelyig maradna a jelenlegi nyomvonal, ám Szombathelytől délre az M9-es koncepciója szerint Vasváron át Zalaegerszeg, Nagykanizsa, majd Kaposvár irányába haladna, 15 éven belül Bonyhádig lenne készen. Úgy tűnik tehát, hogy végül mégis a zalai lobbi lett az erősebb az M9-es nyomvonaláról folyó vitában Nem tudott megegyezni Vas és Zala - leállt a 86-os déli szakaszának építése 2011. July 11. 17:21 .

A tervek tehát készen vannak, a törvényjavaslat azonban nem tartalmaz ütemtervet, és pénzügyi forrásokat sem. Utóbbi több szempontból is kétséges. Egyrészt az ország gazdasági helyzete miatt, másrészt azért, mert uniós forrásokra sem nagyon lehet számtani. Az EU a jelenlegi hétéves költségvetési ciklusában sem nyújtott komolyabb támogatást a közútépítésekhez, inkább a közösségi közlekedést preferálják, aminek a legjobb bizonyítékait a GySEV nyugat-dunántúli fejlesztései nyújtják.

Nagyon valószínű, hogy az EU következő, 2014-ben kezdődő költségvetési ciklusa sem lesz adakozó a közútfejlesztések irányába. Így az országgyűlés elé került törvényjavaslat sem tekinthető építési tervnek, inkább kizárásos koncepciónak. Vagyis úgy kell érteni, hogy csak a térképen szereplő utak épülnek meg, ha lesz rájuk pénz.

A törvényjavaslatról még nem szavazott a országgyűlés. Itt az ideje, hogy a megye országgyűlési képviselői latba vessék lobbiképességüket annak érdekében, hogy a számunkra legfontosabb két út ne kerüljön ki a koncepcióból.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Az igazi halálút: a 86-os

Másfél év alatt 38 közlekedési baleset, öt halott, és ez csak a Vas megyei szakasz. A politikusok közben csak ígérgetnek, mi a felelősöket keressük.

Nem tudott megegyezni Vas és Zala - leállt a 86-os déli szakaszának építése

Körmend helyett Vasvár felé megy az út – mondta Fónagy János államtitkár az országgyűlésben. Ipkovich György azt javasolta az államtitkárnak, a tervekről tájékoztassák a kamionosokat is.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet