Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Az Aliexpress és a Wish alkonya? - Júliustól áfát kell fizetni minden Kínából rendelt áru után

Ez jelentős változást hozhat a magyar vásárlók számára. A Magyar Posta minden csomagot megvizsgál.

"2021. július 1-jén az Európai Unióban megszűnik az unión kívülről érkező 22 euró alatti áruk áfamentessége, 150 eurós értékig azonban a termékek behozatala továbbra is vámmentes marad. A Magyar Posta automatikus vámeljárással készül a jogszabályi változásra" – közölte lapunkkal a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Ez - tesszük hozzá - jelentős változást hozhat a magyar vásárlók számára, hiszen eddig a gyakorlat az volt, hogy sokan fillérekért rendeltek Kínából ruhát, elektronikus kütyüket, miegymást, amiket aztán a cégek sokszor szállítási díj nélkül küldtek Magyarországra.

Mindezt az tette lehetővé, hogy 22 euró alatt eddig nem volt áfa, és bizony az sem volt ritka, hogy az ázsiai cégek a valósnál sokkal alacsonyabb értékűnek állították be a küldeményt, hogy az említett határ alatt maradjanak.

Kevésbé lesznek versenyképesek a kínai csomagküldők
Pixabay.com

Így egyrészt nagy bevételtől estek el az európai kormányok, másrészt komoly versenyelőnyhöz (Magyarországon például 27% az áfa) jutottak a kínai cégek.

Mi volt eddig?

„Az elmúlt években dinamikusan bővülő e-kereskedelem az áruk vámhatárokon átnyúló áramlását is módosította. A magyarországi online vásárlók már csaknem kétharmada belföldről és külföldről is egyaránt vásárol. A jelenlegi szabályozás szerint az Európai Unión kívülről érkező áruk 22 eurós összeghatárig vám- és áfamentesek, míg a 22 és 150 euró közöttiek vámmentesek, de áfát kell fizetni utánuk" – írja a közlemény.

Mi és hogyan változik?

Eszerint az év közepétől a harmadik országból (azaz az Európai Unión kívülről) érkező minden termék után áfát kell fizetni, függetlenül annak értékétől. A 150 euró alatti áruk továbbra is vámmentesek maradnak, az alkoholtartalmú termékeket, a parfümöket és a kölnivizeket, továbbá a dohányt és a dohánytermékeket kivéve. Az Európai Unióba érkező árutartalmú küldeményekre minden esetben vámáru-nyilatkozatot kell benyújtani.

 Ha most rendelünk, az még talán áfamentesen ideér

2021. július 1-je előtt az áfamentesség azokra a termékekre vonatkozik, amelyek szabad forgalomba bocsátását eddig az időpontig kezdeményezik a vámhatóságnál. A július 1-jéig megrendelt, illetve ezen a napon vagy ezt követően az EU vámhatárára érkező csomagokra, amelyeket ekkor jelentenek be szabad forgalomba bocsátásra, az új szabályok szerint vámáru-nyilatkozatot kell benyújtani és áfát kell fizetni.

A posta minden csomagot megvizsgál majd

A kisebb értékű árut tartalmazó küldemények többségét a Magyar Posta kezeli. A harmadik országból a küldemények a Nemzetközi Posta Kicserélő Központba érkeznek, itt a szabályok szerint válogatják július elsejéig a küldeményeken jelölt érték szerint.

Az uniós áfairányelv változása a Magyar Posta Zrt-re is komoly terhet ró, mivel ez azt jelenti, hogy nem lesz válogatás, hanem minden árutartalmú küldemény vámeljárás alá kell kerüljön a megadott időponttól , és ez a változás akár százszorosára is növelheti a napi vámeljárások számát.

"A tervek szerint a vámügynöki szolgáltatás díja termékértékhez igazítottan sávos lesz. Az új folyamatban az ügyfelek számára elsődlegesen az online fizetés lesz ajánlott, amelyhez díjelőny is társul" - írja a NAV.

 

Kedves Olvasó!
Kérjük, támogasd havonta rendszeresen a Nyugat.hu szerkesztőségének a munkáját! Mert veletek együtt tudjuk kideríteni, megírni, megmutatni, hogy mi történik körülöttünk.
Köszönjük!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság

Tovább az oldalra